Írta: Venemo,
Időpont: 2009. 09. 22. 23:44,
Megtekintve: 169,
Hozzászólás: 0 (Szólj hozzá!)
Bizony én hírhedten jó egészségnek örvendek, azaz ritkán találkozom orvosokkal, de tegnap brutálisan leterített egy szarság.
A sztori az, hogy apám hozott nekem fel pestre egy kis kaját - kacsasültet -, amit én jóízűen befaltam még aznap ebédre, és ettem hozzá egy kis franciasalátát is, amit még korábban vettem valamikor, és most megtaláltam a cégnél a hűtőben.
Szóval bekajáltam a kérdéses cuccokat, és semmi extra. Viszont pár órával később ellenállhatatlan hullámokban kezdett el rám törni a hányinger (ami azért elég kellemetlen, ha az ember a munkahelyén van), és bizon ez rossz volt. Nagyon. Először azt hittem, hogy csak fáj egy kicsit a hasam, és majd elmúlik, de nem. A vége az lett, hogy kiadtam a gyomrom teljes tartalmát, többször is. Utána ittam egy kis vizet is, és azt is. És még mindig nem érzeztem azt, hogy megkönnyebbültem volna, mert kib...ottul égett a gyomrom. Végül egy rendes kollégám elvitt orvoshoz, ami azért jó volt, mert járni alig tudtam.
A doki néni megvigasztalt, hogy ne aggódjak, mert "mindössze" valami brutális vírust szedtem össze. Pár napig ne dolgozzak, ne csináljak semmit, egyek ropit, de mást ne, meg adott gyógyszarokat is. Ja és csak pár kortyonként igyak, utána tíz perc szünet, és utána megint egy keveset igyak, és így tovább...
Nos, képzelhetitek, hogy milyen nehézséget okozott ez nekem, én ugyanis úgy szoktam inni, hogy egyszerre magamba döntök vagy fél litert... Naés persze utálom a ropit. Mindenesetre betáraztam ropival, korán lefeküdtem aludni.
És voilá! Ma arra ébredtem, hogy minden okés velem, teljesen rendben vagyok. Bár dolgozni reggel nem mentem, és suliba sem, inkább - megfogadva az orvosi tanácsot - kipihentem magam, de mivel ideszóltak, hogy hiányzom, végülis este bementem a céghez.
Most már minden oké velem! :)
Témák:
Események, Hülyeség
«Előző bejegyzés
Vissza az elejére |
Vissza a főoldalra
Következő bejegyzés»
Hozzászólások
Még nincsenek kommentek.
Legyél te az első, aki elmondja véleményét!
Szólj hozzá!
Név:
E-mail:
(Egyébként titkos.)
Hozzászólás:
Írd be ezt a kódot:

Ide:
(Ha , nem fog kelleni.)