Írta: Venemo,
Időpont: 2009.05.23. 2:07,
Megtekintve: 454,
Hozzászólás: 2 (Szólj hozzá!)
Ma egy teljesen korrekt, eseménydús napom volt. Kelés után letisztáztam a digit1 házimat, aztán rohantam beadni (és nem késtem el!), utána felhívott régi barátom, Reni, hogy segítsek neki eltájékozódni a BME K épület nevű labirintusban (ahová még én is ritkán teszem be a lábam), és utána még segítettem Henspinek megírni a prog2 háziját. Utána a saját prog2 házimhoz készítettem dokumentációt, és elküldtem a gyakveznek. A végén pedig gyönyörűen rendet raktam magam körül, úgyhogy most nagyon szép tiszta itt minden.
Ráadásul ma huszonkettedike van, ami, mint tudjuk, az én napom. :) Szóval ez a sok meló nem is okozott gondot, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy túlvagyok rajta. Végülis három vizsgám lesz, és prog2ből megkaptam az ötöst. Nagyjából tehát úgy sikerült a félév, ahogyan gondoltam, hogy sikerül majd. Ennek is örülök nagyon.
Felvettem a tárgyak egy részét a következő félévre, és úgy osztottam el a vizsgákat, hogy egy héten csak egy legyen, tanulva az előző félévből, úgyhogy szerintem nem lesz gond. Remélem (és el is várom), hogy jól sikerülnek. :)
A másik: az elmúlt pár napban kicsit szórakoztam a venemo.nettel, nevezetesen a leveleket újra kivágtam, ezúttal precízebben, mint legutóbb. Időigényes dolog volt egy pixeles radírral törölgetni a pixeleket körülötte, de az eredmény összehasonlíthatatlanul jobb. Tehát tulajdonképpen minden körülmény ideális ahhoz, hogy elkezdjem folytatni webfejlesztői karrieremet. :) Meg gondolkoztam azon is, hogy kellene a nyárra (vagy akár tovább is) valami ezzel kapcsolatos munkát szerezni. Jó lenne. :)
Témák:
Események, Gondolatok
«Előző bejegyzés
Vissza az elejére |
Vissza a főoldalra
Következő bejegyzés»
Hozzászólások
Szólj hozzá!
Név:
E-mail:
(Egyébként titkos.)
Hozzászólás:
Írd be ezt a kódot:

Ide:
(Ha , nem fog kelleni.)