Írta: Venemo,
Időpont: 2009. 06. 09. 1:16,
Megtekintve: 283,
Hozzászólás: 0 (Szólj hozzá!)
Ééés igen! Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik, de bizony egy éves lett a blogom. Régebben nem is gondoltam volna, hogy valaha is blogger leszek (nem is tartom magam annak, mert nem tartozom ahhoz a réteghez), de ugye ma már mindenkinek van blogja, hát akkor miért nekem ne legyen? Erre is gondoltam, de valójában maga az, hogy vajon hogyan kell egy ilyen rendszert összerakni, sokkal jobban foglalkoztatott. El is határoztam, hogy írok majd róla egy cikket, ha kész lesz a honlapom, de a blog audienciájának nyugalmát egyelőre nem akarom technoblablával megzavarni.
Maga a blog egyébként kicsit több, mint egy éves: az első bejegyzést 2008. június 5-én írtam, most meg már 8 van. Sebaj. Azóta megszámlálhatatlanul sok újdonság került fel rá, a beszédes URL, RSS, és a keresőoptimalizálási kísérlet csak néhány a sok közül.
Azóta egyébként nagyon sokat léptem előre. Tulajdonképpen ennek a blognak köszönhetem, hogy van fogalmam róla, hogyan kell egy viszonylag összetettebb weblapot felépíteni, és hogy egy ilyen ASP.NET alkalmazást hogyan kell úgy megírni, hogy az ember viszonylag hamar megtalálja a hibákat benne. És persze ez alatt az idő alatt a design-érzékem is jelentősen javult, amit főleg Krysnek köszönhetek. Közben meg elkezdődött a venemo.net fejlesztgetése is, bár a vizsgaidőszak végéig ezügyben nem túl sok haladást jósolok.
A lényeg, hogy töretlenül halad előre a blog, és hogy azóta is jókat írogatok bele. Ami sajnálatos, az az, hogy tavaly júniusban született a legtöbb bejegyzés, azóta pedig állandó hullámvölgyben van szegény blogom. Mostanáában meg a vizsgaidőszak veszi el az erőmet az íráshoz.
További szép napot mindenkinek, és örülök, hogy hűségesen olvassátok ezt a kis blogot!
Témák:
Események, Személyes, Webprogramozás
«Előző bejegyzés
Vissza az elejére |
Vissza a főoldalra
Következő bejegyzés»
Hozzászólások
Még nincsenek kommentek.
Legyél te az első, aki elmondja véleményét!
Szólj hozzá!
Név:
E-mail:
(Egyébként titkos.)
Hozzászólás:
Írd be ezt a kódot:

Ide:
(Ha , nem fog kelleni.)