#98 A hazugság rossz! - 2009. 11. 10. 23:43


Írta: Venemo, Időpont: 2009. 11. 10. 23:43, Megtekintve: 273, Hozzászólás: 1 (Szólj hozzá!)

Ma egy érdekes tapasztalatomat szeretném veletek megosztani. Egy tanulságos írás arról, miért nem érdemes hazudni más embereknek, illetve, hogy mi lesz belőle, ha valaki hazudik az embertársainak. Én ezt az egészet szemlélőként éltem meg, és nagyon megdöbbentett a sztori. Nem lehet akárkiben megbízni. Rosszall

Íme.

Tehát ugye akik emlékeznek rá, augusztus legvégén egy haver/ismerősömmel együtt döntöttünk úgy, hogy keresünk magunknak egy albérletet. Nézegettük a hirdetéseket a neten, amiknek a nagyrésze szemét volt, aztán kigyomláltuk a jobbakat, és párat meg is néztünk. Volt sok lepusztult szar, volt egy, ami 'vajó volt, de a tulajdonosa nem akart szerződést írni, és még drága is volt. Aztán láttunk egy olyat, ami egy nagy üres szoba volt hámló vakolattal, még ágy sem volt benne. Meg volt olyan is, hogy félórával azelőtt, hogy odaértünk, mikor hívtuk őket, mondták, hogy ne menjünk, mert elkelt.

Na, ilyen előzmények után találtunk egy nagyon jó kétszobás lakást, egészen tűrhető áron. Még aznap letettük a foglalót, és minden tök jól ment. Beköltöztünk, itt lakunk egy ideje. Azaz csak laktunk, mert a többes szám megszűnt, már csak én lakom, a lakótársamat ma tették ki a tulajdonosok. Durva! Kb. egy hónappal ezelőtt, mikor kezdtek jönni a számlák, megbeszéltük, hogy mivel neki több ideje van postára menni, ő fogja befizetni őket. Tőlem megkapta az összeg felét (egészen pontosan még annyival tartozott a foglaló összegéből), és minden okés is volt.

Ami azonban picit ciki volt, az az, hogy amikor a tulaj látni szerette volna a feladóvevényeket, a srác mindig „ottfelejtette” őket valahol... Persze én meg elhittem, hogy befizette.

Aztán ma reggel, mikor megyek le dolgozni, szembe jött velem az öregúr, és megkért, hogy menjek vissza vele 10 percre. Elmondta, hogy az összes (!) szolgáltatótól fizetési felszólítást kapott, mert nem fizettük ki a csekkeket. Mondom HE? Hát a lakótársam kifizette. Erre megmutatta a felszólításokat. Hmm. Végül este hazaesett a srác, és megmutatta a feladóvevényeket nekünk. Mindegyikén november 5-ös dátum volt, azaz egy hónapot késett velük. Durrva. Engem még nem érdekelne, de sajnos az elmű és a gázszolgáltató nem olyan megértőek, mint én. Ja, a srác a lakbért se fizette ki.

Viszont mindez idő alatt képtelen volt bevallani, hogy egy büdös vasa sincs, és nem tudja kifizetni. Ehelyett nekem is és a tulajnak is a pofájába hazudott.

A végén még ő csodálkozott, hogy elküldték a 'csába.

Na ezért nem érdemes hazudozni. Üvöltés

Persze nekem ugye itt van még a gond, hogy ezután mi legyen? Fizethetném ezután a lakás költségeit egyedül, vagy kereshetnék másik lakótársat vagy másik lakást. Azonban persze az ismerőseim nagyrésze már szeptember előtt talált magának... Szóval nemt'tom. (Ha pesten albérletet keresel, írj! Nevetés)

Témák: Gondolatok, Hülyeség, Személyes

«Előző bejegyzés Vissza az elejére | Vissza a főoldalra Következő bejegyzés»

 

Hozzászólások

» Vissza a tetejére #1 Oden #2009. 11. 10. 23:48:40
Hát, ez ritka szar szitu :S Bár lehet új székhelyem lesz :) gondolkozok még
Szólj hozzá!
Név:

E-mail:


(Egyébként titkos.)
Hozzászólás:
Írd be ezt a kódot: Biztonsági kód Ide:  
(Ha regisztrálsz, nem fog kelleni.)

by Venemo.net

© Venemo, 2009 | Design 2009.03.31 | Engine 2009.10.07
by Venemo.net | on HostingAbc