#17 A bürokráciáról... - 2008. 06. 29. 1:03


Írta: Venemo, Időpont: 2008. 06. 29. 1:03, Megtekintve: 515, Hozzászólás: 2 (Szólj hozzá!)

Most jutott eszembe, hogy már rég nem írtam ide semmit se, pedig viszonylag gyakran akartam ide írogatni. Szóval: sikerült tegnap megszerezni az elsősegélynyújtás vizsgát. (A tegnap itt a pénteki napot jelenti. Számomra akkor lesz holnap, amikor legközelebb felkelek.)

Ahogy korábban elterveztem, Pécsre mentem vizsgázni, ahol tök korrektek és segítőkészek voltak, gond nélkül sikerült is a vizsga, hisz előtte jó alaposan átolvastam a könyvet. (Amit vissza is adtam annak, akitől kölcsönkaptam. :P)

Pécsen aztán mikor a hazainduló buszra vártam, benéztem egy könyvesboltba, és nem bírtam megállni, hogy ne vegyem meg Allen Newman: Vasemberek c. könyvét. (Apám törzsvásárlói kártyájával volt egy kis gond, de a kedvezményt a jó fej eladó megadta! :D) Erről majd később, mert még visszavan belőle vagy száz oldal.

Szóval hazaérvén egyből a Nemzeti Közlekedési Hatóság nevű sóhivatal felé vettem az irányt, ahol az elsősegélynyújtós meg a forgalmivizsgás papírokért cserébe adnak egy vizsgaigazolást (egy másik papír), amit aztán az okmányirodába kell vinni a jogsiért. (Mint megtudtam, előbbire egy munkanapot, utóbbira meg kb. 1 hetet kell várni.) A gond csak az volt, hogy az az ablak, ahol ezt osztották, pénteken csak 13:00-ig volt nyitva.

Sebaj, majd meglátogatom őket hétfőn. :)

Amit meg nem értek: miért nem lehet a vizsgákat igazoló papírral autót vezetni? Vagy a vizsgaigazolással? Hiszen az alatt a két hét alatt, amíg a jogsit megküldik, nem leszek jobb vezető. (Ha csak a konektorba nem nyúlok, mert lehet, hogy az áramot jobban vezetem! :D)

Egyébként meg (már kicsit korábban) elhatároztam, hogy (újra) megtanulok zongorázni. Már a Für Elise első fél oldalát el tudom játszani. A jobb és a bal kezes részt is! ;) Később majd erről is írok. Egyébként ezt szeretném mindenképp megtanulni, amikor már ügyes leszek! :)

Témák: Gondolatok, Személyes, Vélemény

«Előző bejegyzés Vissza az elejére | Vissza a főoldalra Következő bejegyzés»

 

Hozzászólások

» Vissza a tetejére #2 Venemo #2008. 06. 29. 19:35:56
Na ja... :D
(De mire volt jó, hogy lemásoltad?)
» Vissza a tetejére #1 Oden #2008. 06. 29. 1:23:16
"Amit meg nem értek: miért nem lehet a vizsgákat igazoló papírral autót vezetni? Vagy a vizsgaigazolással? Hiszen az alatt a két hét alatt, amíg a jogsit megküldik, nem leszek jobb vezető. (Ha csak a konektorba nem nyúlok, mert lehet, hogy az áramot jobban vezetem! )"
Szólj hozzá!
Név:

E-mail:


(Egyébként titkos.)
Hozzászólás:
Írd be ezt a kódot: Biztonsági kód Ide:  
(Ha regisztrálsz, nem fog kelleni.)

by Venemo.net

© Venemo, 2009 | Design 2009.03.31 | Engine 2009.10.07
by Venemo.net | on HostingAbc