Téma: Személyes
A saját monumentális életem történései, momentumai. Már amit megírok belőle. :D Ha szereted a szappanoperákat, akkor tuti ide kattintottál először, és reménykedsz, hogy minden nyalánkságot megtalálsz. Ha nem, akkor meg csak kíváncsi vagy! :D
Az alábbiakban láthatod az ehhez a témához tartozó összes bejegyzést, időrendben visszafelé.
Ha kíváncsi vagy az egyik bejegyzésre részletesen, kattints annak címére, vagy az alatta levő linkek valamelyikére!
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 698 - Dátum: 2010.05.04. 1:02
Szóval, nagy hírem van: a múlt héttől kezdve felvettek az ELTÉre.
És igen, mindenki, akinek eddig meséltem a nagy hírt, rögtön így válaszolt: „De jó! És milyen szakra?” Haha! 
Mind beleestek a csapdába!
Szóval, hogy komolyra fordítsam a szót: múlt hét elejétől kezdve közalkalmazott vagyok, és az ELTE számára a Diplomás Pályakövető Rendszer nevű hangzatos projekten dolgozom napi 4 órában, szoftvertesztelői-fejlesztői állásban. Hogy mi is ez? Ez egy olyan rendszer, aminek segítségével az ELTE információt gyűjt majd a végzett diplomásokról. Vagyis arról, hogy mire jutottak, mennyit keresnek, meg ilyesmi.
Tehát, aki azt hitte: NEM, ez nem jelenti azt, hogy többé nem szeretnék a BME-re menni. 
De az már egy másik történet.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 778 - Dátum: 2010.01.18. 23:34
Hát igen, eljött ez a pillanat is. Ez már a százegyedik blogbejegyzés, amit ide produkáltam. Ahhoz képest, hogy eleinte még egyáltalán nem volt szimpatikus a blogírás, ez szerintem nagy szó. Eredetileg maga a blog is csak azért indult, hogy lássam, hogyan is kell egy ilyen ASP.NET alkalmazást összerakni, aztán ez lett belőle... 
Persze az eredeti buta bloghoz képest ez a mostani már egy húszmilliószor fejlesztett változat - van RSS, lehet kommentelni, üzeneteket küldeni, keresni, szöveget formázni kényelmesen, és mindenféle ilyen fincsi dolgot csinálni.
Most azonban arról szeretnék írni, mi várható a közeljövőben.
Először is, megdöbbentett, hogy Oden befejezte a saját blogját. Erről már sokkal korábban szerettem volna írni, de valahogy sose éreztem az erőt magamban ahhoz, ami egy ilyen komoly dologhoz kell. Egyszerűen bánt, hogy az egyik legjobb barátom, aki nem mellesleg több olvasót tudott a blogjára vonzani, mint én (és a blogmotor egyetlen felhasználója rajtam kívül a Földön), mégis abbahagyta!
Csak úgy... abbahagyta.
Oden maga azt mondta, hogy eredetileg egy szakmai blogot akart, amit geekek tömkelege látogat, és csalódott, mivel nem ez lett a vége, de szerintem mégiscsak jópofa dolgokat írt. És ez az egész engem is elgondolkoztatott arról, hogy vajon van-e értelme a saját blogomnak, illetve, hogy miről is kéne írnom a továbbiakban.
A sok fejtörés után arra jutottam, hogy készítek majd egy új változatot a blogból ASP.NET MVC alapokon, csak hogy megismerjem azt a technológiát is, és egy új dizájn után újult erővel folytatom a blogolást.
A másik jelentős dolog: lesz egy angol nyelvű fejlesztői blogom, amit a fentiekben írt változással egy időben indítok majd be. Lesznek még érdekes dolgok a házam táján, de egyelőre ez az, amit nektek tudnotok kell. 
Újévi fogadalmaim között szerepel, hogy minden héten készítek egy mini-projektet, úgyhogy valahol lesz egy ezzel kapcsolatos site is, ahol ennek a küzdelemnek az eredményeit fogom közzé tenni, cikkekkel együtt.
Ha valakinek van valami konkrét ötlete, elképzelése, vagy javaslata arról, hogy miről írjak, várom. 
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 668 - Dátum: 2009.11.10. 23:43
Ma egy érdekes tapasztalatomat szeretném veletek megosztani. Egy tanulságos írás arról, miért nem érdemes hazudni más embereknek, illetve, hogy mi lesz belőle, ha valaki hazudik az embertársainak. Én ezt az egészet szemlélőként éltem meg, és nagyon megdöbbentett a sztori. Nem lehet akárkiben megbízni. 
Íme.
Tehát ugye akik emlékeznek rá, augusztus legvégén egy haver/ismerősömmel együtt döntöttünk úgy, hogy keresünk magunknak egy albérletet. Nézegettük a hirdetéseket a neten, amiknek a nagyrésze szemét volt, aztán kigyomláltuk a jobbakat, és párat meg is néztünk. Volt sok lepusztult szar, volt egy, ami 'vajó volt, de a tulajdonosa nem akart szerződést írni, és még drága is volt. Aztán láttunk egy olyat, ami egy nagy üres szoba volt hámló vakolattal, még ágy sem volt benne. Meg volt olyan is, hogy félórával azelőtt, hogy odaértünk, mikor hívtuk őket, mondták, hogy ne menjünk, mert elkelt.
Na, ilyen előzmények után találtunk egy nagyon jó kétszobás lakást, egészen tűrhető áron. Még aznap letettük a foglalót, és minden tök jól ment. Beköltöztünk, itt lakunk egy ideje. Azaz csak laktunk, mert a többes szám megszűnt, már csak én lakom, a lakótársamat ma tették ki a tulajdonosok. Durva! Kb. egy hónappal ezelőtt, mikor kezdtek jönni a számlák, megbeszéltük, hogy mivel neki több ideje van postára menni, ő fogja befizetni őket. Tőlem megkapta az összeg felét (egészen pontosan még annyival tartozott a foglaló összegéből), és minden okés is volt.
Ami azonban picit ciki volt, az az, hogy amikor a tulaj látni szerette volna a feladóvevényeket, a srác mindig „ottfelejtette” őket valahol... Persze én meg elhittem, hogy befizette.
Aztán ma reggel, mikor megyek le dolgozni, szembe jött velem az öregúr, és megkért, hogy menjek vissza vele 10 percre. Elmondta, hogy az összes (!) szolgáltatótól fizetési felszólítást kapott, mert nem fizettük ki a csekkeket. Mondom HE? Hát a lakótársam kifizette. Erre megmutatta a felszólításokat. Hmm. Végül este hazaesett a srác, és megmutatta a feladóvevényeket nekünk. Mindegyikén november 5-ös dátum volt, azaz egy hónapot késett velük. Durrva. Engem még nem érdekelne, de sajnos az elmű és a gázszolgáltató nem olyan megértőek, mint én. Ja, a srác a lakbért se fizette ki.
Viszont mindez idő alatt képtelen volt bevallani, hogy egy büdös vasa sincs, és nem tudja kifizetni. Ehelyett nekem is és a tulajnak is a pofájába hazudott.
A végén még ő csodálkozott, hogy elküldték a 'csába.
Na ezért nem érdemes hazudozni. 
Persze nekem ugye itt van még a gond, hogy ezután mi legyen? Fizethetném ezután a lakás költségeit egyedül, vagy kereshetnék másik lakótársat vagy másik lakást. Azonban persze az ismerőseim nagyrésze már szeptember előtt talált magának... Szóval nemt'tom. (Ha pesten albérletet keresel, írj!
)
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 586 - Dátum: 2009.11.06. 23:59
Történt, hogy a napokban elkaptam egy kis influenzát, és megbetegedtem. 
Nem szoktam túl gyakran beteg lenni, ezért mindig meglepődöm rajta.
Kedden már úgy mentem be dolgozni, hogy nem voltam egészen százas. Aztán szerdán annyira szarul voltam, hogy inkább be sem mentem. Ilyenkor szerintem az ember amúgy sem tud semmi kreatívat csinálni. Ismeritek az érzést. Folyamatos fejfájás, orrfújás, takony (pfujj!), és köhögés. Aztán az ember egész nap az ágyban döglik, nem csinál semmit, vagy próbál csinálni, többnyire nem sok sikerrel.
Azért persze minden rosszban van valami jó is: végre tudtam egy kicsit pihenni, regenerálódni, ami jó. 
Ezen kívül: végre le tudtam menni az alattunk levő könyvesboltba venni egy jó kis könyvet. Meg persze ilyenkor az ember egy csomót olvasgat meg tanulgat, én mostanság például az IoC szemléletről és persze az NHibernate-ről is. Tervezgettem egy pár dolgot, és persze írni is fogok ezekről.
Gondolkodtam rajta, hogy kellene egy angol nyelvű szakmai blog is előbb-utóbb, mert már szinte mindenkinek van, de egyelőre megleszek nélküle... Aztán majd.
Tovább... »
Hozzászólás:
Eddig 0
Témák:
Személyes
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 374 - Dátum: 2009.10.09. 21:21
Nagyon sokáig azt hittem, hogy az internetre kitalált nevem egyedi, és tulajdonképpen majdnem az is - senki más nem használja, viszont van egy Venemodammen nevű tó Norvégiában.
És nem is rossz hely a képek alapján!
Egyszer ellátogatnék oda, már csak a hecc kedvéért is!
Szép kép.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 360 - Dátum: 2009.10.01. 21:33
Végre október elseje van, hála az égnek eljött ez a nap is! Ahogy megígértem, mostanában gyakrabban fogok egy kicsit írni, úgyhogy íme, rögtön elsején el is kezdem a blogírást.
Tehát, miért is jó, hogy október elseje van? Nagyon egyszerű. Egyre közeledik a karácsony, az N900 (róla még írok!) megjelenési ideje, a fizetésem, és persze a NetType megjelenése is. És még sorolhatnám. A lényeg, hogy egyre közelebb kerülök a távlati céljaim felé.
Odennel beszélgettünk nem is olyan régen, és azóta magam is tervezgettem, gondolkodtam. A távlati terveink közt szerepel, hogy egy szép napon mi ketten saját szervert veszünk (és mindkettőnknek egy-egy N900-at, de arról majd később), és az is, hogy egy webes technológiákkal foglalkozó céget alapítunk majd. Az ezzel kapcsolatos részletek egyelőre még a jövő titokzatos homályába vesznek, de 100% eséllyel jóslom nektet, hogy lesz még ebből valami!
És most a valóság: Most sem tudtam rendesen haladni a munkahelyemen. Valahogy lestresszel az, hogy állandóan a határidőket próbálják meg belém sulykolni. Viszont az egyik srác, Gábor, adott nekem egy csomó jó zenét, amiket egy zongorista írt, és tök nyugisak, és jók - így legalább nem voltam feszült egész nap.
Ma is kihagytam a valszám gyakot. Mire elindultam volna, már tudtam, hogy nem érnék oda időben, és különben is, utálok háromnegyed órát utazni oda is és vissza is. Ez kezd egy kicsit aggasztó lenni, mert ha még egyet kihagyok, akkor buktam a tárgyat... Tegnap is kihagytam az A3-at... egyszerűen nem volt erőm bemenni rá. És különben is, úgyse értek egy büdös szót se az egészből, sajnos. :(
Kezdek elgondolkodni rajta, hogy valóban akarom-e én ezt az egyetemet. Időt, energiát, hajtépést, fejfalbaverést, és stresszt spórolnék meg vele, ha nem erőltetném. Már bánom, hogy nem raktam magamat passzív félévre.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 336 - Dátum: 2009.09.30. 20:18
Majdnem azt mondhatnám, a mai napom átlagosan telt. Viszont történt velem egy dolog, és ezt muszáj ide leírnom. Már felébredés után tök fáradt voltam egész nap, és hogy-hogynem, úgy döntöttem, hogy kimegyek egyet futni a Margit-szigetre. Alapból utálok futni, amióta az eszemet tudom, de így, hogy nem valaki más kényszerített rá, tök jól esett. Ezen egy kicsit meg is lepődtem.
Lehet, hogy ezentúl gyakrabban fogok majd ilyesmit csinálni.
Tovább... »
Hozzászólás:
Eddig 0
Témák:
Személyes
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 463 - Dátum: 2009.06.23. 2:28
És igen, túlvagyok a vizsgaidőszakon! Végre valahára, mondhatni. Még ugyan nem tudom az eredményt, de úgy érzem, hogy a ma délutáni (vagy inkább esti) fizika vizsga sikerült. És ha sikerült, akkor már nagyon kell is örülni, mert az nagyon jó. Erről majd holnap írok.
Mindez a blog szempontjából azt jelenti, hogy most, hogy végre kifújtam magam, lesz időm jócskán, hogy tovább fejlesztgessem. És ez nem kis szó, merthogy végre az egyetemi teendőkkel töltendő idő nullára redukálódott » mindenre lesz időm jócskán! És ez pedig a Venemo.net és a blog exkluzív továbbfejlesztését jelenti, meg azt, hogy ezáltal elkezdhetek vagyonosodni honlapok eladásával.
Holnap még írok részletesebben a dolgokról.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 447 - Dátum: 2009.06.09. 1:16
Ééés igen! Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik, de bizony egy éves lett a blogom. Régebben nem is gondoltam volna, hogy valaha is blogger leszek (nem is tartom magam annak, mert nem tartozom ahhoz a réteghez), de ugye ma már mindenkinek van blogja, hát akkor miért nekem ne legyen? Erre is gondoltam, de valójában maga az, hogy vajon hogyan kell egy ilyen rendszert összerakni, sokkal jobban foglalkoztatott. El is határoztam, hogy írok majd róla egy cikket, ha kész lesz a honlapom, de a blog audienciájának nyugalmát egyelőre nem akarom technoblablával megzavarni.
Maga a blog egyébként kicsit több, mint egy éves: az első bejegyzést 2008. június 5-én írtam, most meg már 8 van. Sebaj. Azóta megszámlálhatatlanul sok újdonság került fel rá, a beszédes URL, RSS, és a keresőoptimalizálási kísérlet csak néhány a sok közül.
Azóta egyébként nagyon sokat léptem előre. Tulajdonképpen ennek a blognak köszönhetem, hogy van fogalmam róla, hogyan kell egy viszonylag összetettebb weblapot felépíteni, és hogy egy ilyen ASP.NET alkalmazást hogyan kell úgy megírni, hogy az ember viszonylag hamar megtalálja a hibákat benne. És persze ez alatt az idő alatt a design-érzékem is jelentősen javult, amit főleg Krysnek köszönhetek. Közben meg elkezdődött a venemo.net fejlesztgetése is, bár a vizsgaidőszak végéig ezügyben nem túl sok haladást jósolok.
A lényeg, hogy töretlenül halad előre a blog, és hogy azóta is jókat írogatok bele. Ami sajnálatos, az az, hogy tavaly júniusban született a legtöbb bejegyzés, azóta pedig állandó hullámvölgyben van szegény blogom. Mostanáában meg a vizsgaidőszak veszi el az erőmet az íráshoz.
További szép napot mindenkinek, és örülök, hogy hűségesen olvassátok ezt a kis blogot!
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 394 - Dátum: 2009.05.12. 0:19
Na, hát eljött ez is. Ez az utolsó tanítási hét az egyetemen, az ezután következő a pótlási hét lesz, aztán jön a nagy és rettegett vizsgaidőszak. Most úgy állok, hogy három (szerencsésebb esetben négy) dologból kell vizsgáznom. Szóval nem lesz nehezebb, mint az előző.
Kezdem a pozitív dolgokkal. Merthogy mindig annak kell örülni, ami jó.
Először is Kryséknek gratula az egy hónapos mérföldkőhöz, meg minden! :) Sok boldogságot szeretnék nekik így, publikusan is kívánni.
A másik: rég nem látott Dávid barátom nemsoká megjön a messzi angol földről, úgyhogy vele is találkozom majd. Meg egy másik régi jóbarát is felvette velem a kapcsolatot nemrég. Szóval tök jó minden. :)
Most a negatív. Ma volt a matek pótZH, amit finoman szólva is irtózatosan elcsesztem. Az volt a baj, hogy nagyrészt elméletet tanultam, amikor pedig feladatokat kellett volna oldani. A pozitívum az, hogy most már értettem a kérdéseket. A negatívum, hogy válaszolni (még) nem tudtam rájuk. De nem baj, lesz ez még így se!
A jelek nevű borzadállyal meg nem tom mit kezdek. Ha bele tudom tömni a fejembe a félév anyagát egy hét alatt, akkor akár még kettest is kaphatok... De egyébként keresztes lovag lesz belőlem, ha nem vigyázok... (gy.k. keresztfélév)
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 385 - Dátum: 2009.03.25. 2:57
Most jöttem rá, hogy már több, mint egy hónapja nem írtam ide semmit. Pedig anno még minden nap szerettem volna valamit írni, de hát ez van. Azt is észrevettem, hogy az utóbbi időben a bejegyzések nagyrészét hajnalban írom. Talán csak ekkor vagyok elég pihent hozzá.
Szóval. Az utóbbi időben kissé megsűrűsödtek a dolgok körülöttem. Szinte azt sem tudom, hova kapjak, annyi dolgom lenne. Persze mivel ennyi van, nem is tudom, hol kezdjem. Prog kisházik, prog nagyházi, jelek házi, digit házi, fizika ZH, jelek ZH, ... és a többi. Meg még jó lenne honlapszerkeszteni is, meg kikapcsolódni valamit. És amikor ennyi mindent kellene csinálnom, mindet határidőre, néha komolyan mondom, elvesztem önmagam a nyomás alatt. Az ember ilyenkor gyakran érzi magát túlterhelve, és ilyenkor képtelen bármire is rászánni magát. És mivel azt látja, hogy nem halad előre, mégjobban terhelve érzi magát, és így tovább. A megoldás az, hogy össze kell szedni magad, kell egy kis akaraterőt gyűjteni, és valamelyik végét megfogni a dolognak. Jó, ha az embernek vannak tervei, ötletei, elvárásai magával szemben. Ezeket nem szabad szem elől téveszteni.
Ami aktuális: múlt héten volt egy matek ZH, amiről azt hittem, hogy megbukok, és ehhez képest tök jól sikerült. Vettem egy Mátrixszámítás c. könyvet, és az sokat segített, meg persze Kristóf jól elmagyarázta a dolgokat.
Volt MikMak ZH is. Arra be sem mentem, esélytelen. Ezen a héten meg sikeresen elkúrtam egy jelek ZH-t is, ez ébresztett rá, hogy kezdeni kéne magammal végre valamit.
Úgyhogy kezdtem is. Egy nagyon régóta félbehagyott és össze-vissza hanyagolt dolgomat, a Venemo.net-et vettem elő újra, hogy kezdjek vele valamit. Egészen szépen haladok, majd persze elmesélem itt is, hogy mi lesz / lett.
És tök jó: Egy ismerősöm megkért, hogy készítsek neki egy webdesign-t. Készült több verzió is, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.
A másik: sikerült megszereznem a teljes Stargate Atlantis sorozatot. Tök jó. :)
(Ja és természetesen a blogmotor is kapott egy kis törődést.)
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 514 - Dátum: 2009.02.03. 4:07
Nos, végre vége a vizsgaidőszaknak, meg a tavaszi félévnek is egyaránt. Van néhány konklúzió, amit érdemesnek tartok leírni.
Először is: Mostanában mindig hajnalban írok blogot, és későn fekszem le aludni. Ez nem jó. Többet kéne aludnom.
A másik: megdumáltam magammal, hogy a következő szorgalmi időszakban minden egyes nap rászánok fél órát, hogy az aznapi dolgokat egyszer átnézzem. :)
Nomeg mostanság belemerültem az EVE Onlineba, és nem kellene nagyon túlzásba vinnem. Persze azért kikapcsolódni nagyon jó. :)
Meg persze a blog nagyon jó dolog, de neki kéne már állnom megcsinálni a honlapomat, a Venemo.net-et is. Nnna.
Jut eszembe, felvettek 2. félévre is a Schönherzbe, ami jó!
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 554 - Dátum: 2008.12.05. 2:45
Ennek a bejegyzésnek nem tudtam jobb címet adni. December eleje van, pocsék hideg idő, nem süt a nap. Alexát két hete nem láttam, holnap SzámTud javító ZH-t írok és digitházi beadás van, ezen kívül hétfőre progházi, jövő héten progZH, azután SzámTud vizsga és fizika felmérő. Egyszóval minden a lehető legcsodálatosabb. :D
Most épp este van, újratelepítettem a gépemet (most épp a Visual Studio SP1 megy fel), közben a holnapi SzámTud javító ZHmra készülök (épp az algoritmusokat tanulgatom - most éppen a maximális folyamértéket keresőt nézem), és - így hajnaltájt - eszembe jutott, hogyan fogok tök jól ötösre vizsgázni ebből is és matekból is. (Erről majd később részletesen.)
Ami jó: Progból 99,99% valószínűséggel megvan az ötös. Tehát 5 kredit maximálisan letudva. :)
Ami nem jó: Az Anyagtudományról halvány dunsztom sincs. Január 22-ére jelentkeztem vizsázni, hátha a szülinapomon nem buktatnak meg.
Egyébként minden rendben velem, na.
Csak már régen írtam ide.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 638 - Dátum: 2008.11.12. 0:10
Az a helyzet, hogy eddig az egyetemen minden zh-m elsőre sikerült. Ezért aztán arra gondoltam, megajándékozom magam valami aranyos dologgal.
Régen nagyon szerettem a növényeket, de aztán ahogy egyre kevesebb szabdidőm lett, egyre kevesebb lett belőlük, aztán a számuk sajnos nullához konvergált.
Egy szó, mint száz: már korábban is gondoltam rá, hogy fel kéne dobni a szobámat a koleszban valami szép növénnyel, úgyhogy elkezdtem körülnézni. Végül a vásárcsarnokban találtam egy szép főnixpálmát egy öregasszonynál egészen olcsón, onnantól nem is volt kérdés, hogy mi legyen. El is hoztam.
Az egy baj az, hogy szegénykét nem nagyon gondozták, és egy számmal nagyobb cserépre is szorulna, de hát ezen már én tudok segíteni. :)
Ja, és maxpontos lett a mai prog tesztem is! :P
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 1296 - Dátum: 2008.11.07. 1:00
Ééés... IGENNN! Elkövettem néhány újítást a blogban. Ez annyit jelent, hogy most már mindenki, aki regisztrált, küldözgethet másoknak privát üzeneteket, aztán a blogbejegyzések szövegén és címén kívül már a kommentekben is lehet keresni.
Éééééééssss..... (Itt ájuljon el mindenki!) Beszédes Url-ek vannak. Vagyis mostantól fogva a bejegyzésekre nem úgy kell hivatkozni, hogy "BlogEntry.aspx?EntryID=1", hanem "entries/elkeszult_a_blog.aspx", ami azért jó, mert egyrészt sokkal elegánsabb, mint az előbbi, másrészt könnyebben megjegyezhető, meg aztán később jóval könnyebb rátalálni, ha mondjuk valaki keres egy bizonyos bejegyzést, mondjuk a böngésző előzményei között. Na. Szóval jó dolog ez.
Igazából működött is egy jó ideje, csak ugye volt az a fránya bug, amit az előző bejegyzésben jó részletesen tárgyaltam már...
Közben elkezdtem ide írni az elkészült HttpModule működését, aztán rájöttem, hogy jobb lesz azt egy külön bejegyzésbe tenni, mert elég hosszú lett...
Szóval. Miután készen volt maga a honlap, a gépemen levő adatbázisszerkezetet át kellett valahogy rakni a szerveren lévő helyére, ami macerás ugye, merthogy anélkül kell az egészet alapvetően átírni, hogy a benne levő jó sok bejegyzés és egyéb törlődne. Az SQL Server Management Studio 2008 "csodálatos" mivoltának köszönhetően sikeresen belefutottam ebbe a "kis" hibába, hogy nem tudta megnyitni a Hosting ABC-n az adatbázisomat. Úgyhogy végülis a webes felülettel szarakodva kézzel beírva a queryket, de megcsináltam, és az eredmény magáért beszél!
(Telepíteni fogok egy 2005-ös management studiót is, direkt erre a célra...)
Tulajdonképpen a blog most már mindent tud, amit eredetileg szerettem volna, hogy tudjon. Már csak egy elfogadható linktár kell neki, meg kicsit meg kellene szépíteni azoknak a részeknek a kinézetét is, amiket csak a szerkesztő láthat. :P :)
No persze Oden blogját sem kerülhette el a felújítás! :)
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 570 - Dátum: 2008.10.05. 0:02
Tegnap este Alexa rábeszélésére elmentünk együtt az Ivory Coast koncertre a Szivárványba. Füstös egy kocsma volt, de a zene az nagyon jó volt. :)
Már pár órával előtte összeültünk beszélgetni, és így megismerhettem Alexa baráti körét is. Ami jó, az az, hogy tök jó fejek voltak a barátai, szóval jól el tudtunk dumálni, meg minden.
Az Ivory Coast-ot előtte nem ismertem (vagyis valamikor nagyon régen Alexától kaptam egy számot tőlük, de az már ezer éve volt), és ezért kellemes meglepetés, hogy tök jó zenét csinálnak. Ha legközelebb is lesz ilyen, arra is elmegyek!
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 761 - Dátum: 2008.09.05. 12:15
Ismét nem jelentkeztem egy ideje, de ez már kezd megszokottá válni.
Nos. Tehát, vasárnap hajnalban egy gyors út kocsival Pestre, aztán irány az Irinyi út, illetve a Schönherz Zoltán kollégium. A 1015-ös szobában lakom, és tök jó volt az egész. Nem csak kulcsokat adtak, hanem mindenféle programok voltak egész nap. Mivel én voltam a szobámban az első beköltöző, nekem első feladatom az volt, hogy átvegyem a szobát, úgyhogy én elsőnek kaptam hozzá kulcsot, illetve a forgóvillához beléptetőkártyát. (Először ez nem működött, illetve zárcsere előtti kulcsot adtak - de megoldódott!)
Ezzel meg is kezdődött a gólyahét nevű programsorozat, ami abból állt, hogy a hét első három napján mindenféle összezsúfolt program volt, csütörökön este meg gólyabuli, amit kihagytam, és inkább hazajöttem az ősökhöz.
Vasárnap este koleszos évnyitó. Hétfő reggel BME-s évnyitó, utána beiratkozás, másnap kari tájékoztatók, BME Futás, Vártúra, és a többi...
Szóval nem unatkoztam, na.
Ezen kívül meg közben megjött a bankkártyám is. (Meg az internetkártya is.) Ez tök jó, mert ugye van most egy főszámlám, meg egy elkülönített számlám internetes vásárlásokra. :) Ezeket aktiválni kellett, meg aztán az internetbankból rögtön utaltam is pénzt a BME-s gyűjtőszámlámra.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 810 - Dátum: 2008.08.06. 23:03
Na igen. Voltam egy hetet Pesten Odennel, aztán egy hetet Robival és a többiekkel Vándorban, most meg Ákossal túráztam pár napot. Most viszont ezen a héten igazán semmi-de-semmi programom nincs, ami jó, mert már kezdtem beleunni, hogy mindig megyek valahová.
Hétfőn Alexával találkoztam Kaposvárott, és együt töltöttünk egy kis időt először a Szabadság-parkban, aztán a színházparkban. Kedden pedig meghívtak hozzájuk - nagyon rendes családja van -, úgyhogy volt egy kis kirándulásom Szakcsra.
A helyi nyugdíjasklub valószínűleg a buszokon tartja a megbeszéléseit, ugyanis körülöttem a bácsik megbeszélték az összes létező érdekfeszítő témát, ami csak eszükbe jutott.
Mikor odaértem Szakcsra, Alexa kijött elém egy cuki piros (zsiráfmintás!) felsőben, és elkísért a házukig, ahol az egész családjuk nagyon kitett magáért, eléggé meg is voltam illetődve, azt sem tudtam hirtelen, hogyan reagáljak. A kaja végülis jó volt (itt ettem életemben előszőr JÓ ízű karfiollevest), csak a citromos szósz "kicsit" el lett citromozva, de sebaj.
Süti is volt, vacsira tökfőzelék, a délutánt pedig tök jól eltöltöttük Alexával. Az édesapja pedig volt olyan rendes, és elvitt kocsival Dombóvárig, ahol aztán vonatra szálltam, és hazajöttem. Mondjuk lehet, hogy direkt le kellett volna késnem ezt a vonatot is, hogy még ott maradhassak... :P (Na jó, ez gonosz volt! :D)
A mai napon egyelőre semmi nincs, megnéztem vagy tíz részt a Csillagkapuból, hátha úgy gyorsabban telik az idő (merthogy pénteken találkozunk ismét), de igazából nem. A holnapi napot a BME-s levelek áttanulmányozásával töltöm majd.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 560 - Dátum: 2008.07.28. 22:27
Bár eredetileg minden nap akartam ide valami érdekfeszítőt írni, az elmúlt időszakban nem nagyon volt rá lehetőség, tekintettel arra, hogy (leszámítva a Csillagkapu-nézést) nem nagyon volt megörökítésre méltó esemény az életemben. A mai nap azonban nagyonis az.
Szóval. Alexa mára végre hazaért, és - micsoda véletlen - gitárórája volt ma Kaposvár cityben. Szóval a lényeg az, hogy már nagyon vártam, hogy végre láthassam. Éppen ezért megdumáltuk - úgyis kell némi vezetési rutin -, hogy ő Dombóvárig jön csak busszal, ott átszáll hozzám, és onnantól Kaposvárig szerény személyem fuvarozta.
Kaposvárra aztán némi közjáték után (nevezetesen vissza kellett adni a kocsit apámnak, a nap beszólása: "Majdnem elütöttééél a sajááát autómmaaaaal!!!" :D by Apa - megjegyzem közel sem volt hozzá) sikeresen megjöttünk. Volt egy kis "soppingolás", találtunk egy jó kis felsőt Alexának, aztán pedig a városligetben időztünk egy kicsit. (Valójában nem kicsit, de úgy repült az idő... Hm... hogy itt mi jót csináltunk, azt mindenki kitalálja ;) Utána felkerekedtünk, kajáltunk egy-egy spagettit a Mozivilágban, utána Alexának gitárórája volt (én addig nagymamámat látogattam meg), utána pedig nekem is rögtönzött gitárórát tartott a színházparkban. (Ciki, de az "ahaaa" volt a legértelmesebb reakcióm a gitárelméletre, amiről mesélt...)
Aztán végülis jött a vonat. Érzékeny búcsú, búcsúcsókok, meg minden - a vonat persze nem indult, úgyhogy addig ő szépen kihajolt az ablakon (én fogtam a kezét), és beszélgettünk. Aztán mikor negyed óra késéssel indult a vonat, a kalauz még utánam ordította, hogy "NORMÁLIS VAGY, BAZMEG?"... sok hülye van a világon, mitagadás.
Mindenesetre szumma szummárum megérte ma reggel felkelnem.
Holnap Ákosékkal kéktúrára megyek az ország másik végébe, szóval valószínűleg egy jó darabig megint nem leszek elérhető. Elvileg esténként lesz rendes szállásunk valahol, talán akkor térerőm is lesz, aki esetleg hívni akar... [Alexa...] ;)
Ja, és megígérem, miután megjöttem, upgrade-elni fogom a blogrendszert. Már készen van a fejlesztések nagyrésze, van pár jó szép új feature, de most este nincs kedvem a db-t megpiszkálni, hogy működjön... [Oden... :P]
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 556 - Dátum: 2008.07.22. 23:22
Nos, eddig nem nagyon írtam ebbe a blogba semmi igazán személyeset, de elérkezett egy olyan esemény az életemben, amit nem lehet nem leírni ide.
Tegnap úgy mentem el talizni Alexával, hogy igazából magam sem tudtam, mi lesz ebből. Haza pedig már úgy jöttem, hogy lett egy szép és okos barátnőm. Még sosem volt komolyabb kapcsolatom, szóval remélem, minden jól fog menni.
Szóval ez úúúúgy voooolt... hogy valamikor tavaly nyáron fogorvosnál találkoztam az Alexával, ugyanis neki pont olyan mobilja volt, amilyet én akkor venni akartam, ezért nem bírtam szó nélkül elmenni mellette. Aztán egymásra találtunk a neten, és találkozgatni kezdtünk. Tegnap pedig kiderült, hogy mindketten nagyon szimpatikusak vagyunk egymásnak, szóval miért ne? :)
Röviden ez a sztori. Különben pedig nagyon fáztam tegnap. Alexa pedig kedvesen átölelt, és onnantól a többi jött magától. :)
Mellesleg a jogsim is megvan, tegnap meg tegnapelőtt már én vezettem hazafelé a kocsit. Tök jó. Szóval most nagyon vigyori vagyok.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 671 - Dátum: 2008.06.29. 1:03
Most jutott eszembe, hogy már rég nem írtam ide semmit se, pedig viszonylag gyakran akartam ide írogatni. Szóval: sikerült tegnap megszerezni az elsősegélynyújtás vizsgát. (A tegnap itt a pénteki napot jelenti. Számomra akkor lesz holnap, amikor legközelebb felkelek.)
Ahogy korábban elterveztem, Pécsre mentem vizsgázni, ahol tök korrektek és segítőkészek voltak, gond nélkül sikerült is a vizsga, hisz előtte jó alaposan átolvastam a könyvet. (Amit vissza is adtam annak, akitől kölcsönkaptam. :P)
Pécsen aztán mikor a hazainduló buszra vártam, benéztem egy könyvesboltba, és nem bírtam megállni, hogy ne vegyem meg Allen Newman: Vasemberek c. könyvét. (Apám törzsvásárlói kártyájával volt egy kis gond, de a kedvezményt a jó fej eladó megadta! :D) Erről majd később, mert még visszavan belőle vagy száz oldal.
Szóval hazaérvén egyből a Nemzeti Közlekedési Hatóság nevű sóhivatal felé vettem az irányt, ahol az elsősegélynyújtós meg a forgalmivizsgás papírokért cserébe adnak egy vizsgaigazolást (egy másik papír), amit aztán az okmányirodába kell vinni a jogsiért. (Mint megtudtam, előbbire egy munkanapot, utóbbira meg kb. 1 hetet kell várni.) A gond csak az volt, hogy az az ablak, ahol ezt osztották, pénteken csak 13:00-ig volt nyitva.
Sebaj, majd meglátogatom őket hétfőn. :)
Amit meg nem értek: miért nem lehet a vizsgákat igazoló papírral autót vezetni? Vagy a vizsgaigazolással? Hiszen az alatt a két hét alatt, amíg a jogsit megküldik, nem leszek jobb vezető. (Ha csak a konektorba nem nyúlok, mert lehet, hogy az áramot jobban vezetem! :D)
Egyébként meg (már kicsit korábban) elhatároztam, hogy (újra) megtanulok zongorázni. Már a Für Elise első fél oldalát el tudom játszani. A jobb és a bal kezes részt is! ;) Később majd erről is írok. Egyébként ezt szeretném mindenképp megtanulni, amikor már ügyes leszek! :)
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 790 - Dátum: 2008.06.18. 1:01
Nnna... Igazából most 3 blogbejegyzés helyett írok egyet. Ami azt illeti, írnom kellett volna egyszer tegnap délután, egyszer ma délután, aztán meg holnap, a ma esti élményekről. Sebaj, most értem haza, összefoglalok mindent. Így legalább egy szép, hosszú bejegyzés lesz ebből.
Nna tehát: tegnap reggel van. Mindenki ott ül fél nyolckor, nézünk egymásra ijedten, hogy jön az érettségi. Én leszek az első, vagy mi. Az elnök, mint kiderül, egy rendes öregúr, jóindulatú. Ez jó. Aztán mondják, hogy a másik osztályban az Xy tanárnő rosszul lett, úgyhogy csere - és így az első csoportból a másik angoltanárnő tanítványai kezdtek - én "visszaestem" a negyedik helyre. Először angol, tehát. Találomra húztam egy borítékot, nemtom mi volt benne, de biztos jó volt, mert tök jó témákról beszélgettünk angolul a tanárnővel. Egyszercsak oké elég, húzz egyet magyarból. Magyartanárnőm széles mosollyal nyugtázta, ahogy felhúztam a legfelső tételt irodalomból meg nyelvtanból is. (Persze nem sorrendben voltak, előtte kérdeztük is.) Esterházy Péter: A szív segédigéi. Nagyszerű. Ott voltam, amikor erről volt fejtágítás, sőt a könyv is ott volt. Fogtam, gondoltam egyet, és a mögöttem levő angol meg az előttem levő magyar feleletek alatt kiolvastam a háromnegyedét. A nyelvtan meg a hivatalos stílusréteg - arról bármikor összemakogok valamit. Jó, oké, jöhet a töri! Abból is lejött a legfelső tétel... csodás! Töritanárom úgy vigyorgott, már azt hittem úgy marad! :D A nagy földrajzi felfedezések... Igaz, semmit sem tanultam töriből, de ez annyira primitív, hogy na! Felcsaptam egy atlaszt, évszámokat kijegyzeteltem, utána meg megnéztem a térképen a dolgokat. Ez kicsit döcögősen ment, meg minden, de ugye egy ilyen tételt nem lehet elcseszni. Na ilyenkor a többiek már infóból húztak, nekem a fizika jött. (Merthogy én mindkettőből mentem.) A dinamika alaptörvényeit akartam húzni, merthogy azt néztem át a legjobban. (Még Newton életrajzát is elolvastam a Wikipédián! Hoppá!) Oks. Felhúzom a legfelsőt. 2-es tétel, a dinamika alaptörvényei. Húúúú... Menjünk fel kísérletezni! Kiskocsikat kellett egymásnak lökdösni, megvolt. Utána felkészülési idő a feleletre. Lejegyzeteltem mindent, aztán már sorra is kerültem. Elmondtam a tömegmegmaradástól kezdve Newton legérdekesebb találmányáig, a lengőajtós macskabejáróig mindent, amit tudtam a témában. (Magyartanárnőm jót nevetett ez utóbbin.) Megvolt. Na akkor jöjjön az infó. Emlékeztem a közreadott jótanácsra: "A széléről ne húzz", úgyhogy bepróbáltam a közepét. Nnna... Az információs technológiák hétköznap veszélyei, blabla. Nabumm. Rizsa. Csináltam erre is egy frankó vázlatot, azt jóvan. Előadtam magam. Lett is 12 óra, mire kiengedtek az egészről. Közben a többieknek elmeséltem mindent (a megjelölt töritételborítékkal együtt, ugyanis ejtettem egy tollvonást a földrajzi felfedezéseken, ha valakinek könnyű tétel kéne), és mire hazaértem, annyira ki voltam ütve, ráadásul mindenki az érettségiről faggatott, hogy hamar elálmosodtam. Végülis 6-7 körül lefeküdtem aludni, 10-kor felkeltem, ettem-ittam kicsit, aztán vissza. Igazándiból mindegyiket jólsikerültnek éreztem, de nem tudtam, mire számítsak, na.
Aztán eljött a mai nap is. Hohó, bizonyítványosztás! Reggel lustálkodtam, aztán ugye nekem kellett virágokat venni a vizsgabizottságnak, végül be a városba. Aztán kiderült, hogy az elnöknek kéne adni kisképet a tablóról, oszt.társnőm ezt meg otthonhagyta. Apám mégegyet fuvarozott ezért. Utána még leültünk, idegeskedtünk kicsit, majd négy-félöt körül kezdődött a nagy ceremónia. Azzal kezdték, kinek lett kitűnő, mondták a Jucit, és nagy meglepetésemre engem! Váó! Ezekszerint a töri se lett nagyon rossz, megkaptam az ötöst! Ez felvillanyozott. Végülis megkaptuk a bizonyítványt, egy kis könyvecskével meg egy kis kedves szöveggel a kaposvári polgármester aláírásával. (De semmi politika!) Egy kicsit még ottmaradtunk, a tanárok kaptak virágot (fizikatanárom meg is illetődött kicsit, mert csak egyedül voltam fizikából), aztán persze egy kis duma, és indulás a nagymamámhoz. Ott aztán összejött a család (persze véletlenül), mindenki gratulált, aztán jött a másik nagymami, meg megleptem magam egy könyvvel. (Erről még lesz szó egyszer!)
Aztán eddigre el is jött a hét óra, kezdődött a bankett. Igazából sosem voltam nagyon oda az osztályomért, de azt kell mondanom, a végére nagyon megszerettem őket. Kicsit fura is volt, hogy most már nem találkozom velük többet rendszeresen. Tök jól elbeszélgettünk egymással, néhány tanárral, meg minden. A hangulatban az alkohol is közrejátszott, de hát ez már csak ilyen dolog. Volt előétel, leves, második, meg desszert. Mmmm... Az a palacsinta... :D No aztán persze dumáltunk. Elég érdekes, hogy olyanokkal, akikket az elején nagyon nem bírtuk egymást, most jól kijöttünk. Végülis nem volt kár ezért a hat évért, megérte a Táncsicsot választani. :)
Aztán sorra kezdtek szállingózni a tanárok, nagy búcsúzkodás közepette, aztán az osztály is kezdett fogyni. Olyan fél éjfél körül megdumáltuk az egyik haverral, hogy mivel ő úgyis kocsival van, majd hazahoz. Aztán a nagy búcsú: lányoknak puszi-puszi, a fiúkkal meg kézfogás. Persze mindenki sajnálta, hogy többet nem találkozunk, de ez van. Én is sajnáltam ilyen hamar eljönni, de hát már amúgy sem volt sok hátra... (Különben meg egyik oszt.társam akar a nyáron egy kis találkozót szervezni... alig várom!)
Nnna... szóval egy nagyon eseménydús és tökjó hat év ért most véget. Egy kicsit örülök, de végülis mégis sajnálom a dolgot. Sebaj. (Kristóffal megdumáltuk, megvan a "vonatjegyünk" Pestre...) Merthogy duplázással 442 pontom lesz a 480-ból, ami azért valljuk be, nem rossz, sőőőt! ;)
No, végülis az érettségi pedig elég jó lett. Pár kivétellel a szóbelik csak javítottak az írásbeli eredményeimen.
Infó: 99% » 99%
Angol: 96% » 97%
Fizika: 86% » 92%
Magyar: 89% » 87%
Töri: 76% » 82%
Matek EMELT: 85% » 82%
Ez lett tehát. Legszívesebben ezt a bejegyzést még kétszer betenném a "Szabadidő" kategóriába, merthogy mostantól sok ilyennel fogok rendelkezni.
Zárógondolatnak csak annyit, hogy az elkövetkezendő pár napot tutira a honlapom befejezésével fogom eltölteni. Utána meg a fene tudja. Elhatároztam, hogy nyáron keresek annyi pénzt, hogy veszek egy Peugeot 1007-est. (Ne kérdezzétek miért, de nagyon tetszik az az autó! Ami most még tetszik így a megfizethető kategóriából, az a Grande Punto) Úgyhogy valszeg valami melót is találok majd. Aztán majd meglátjuk.
Most meg itt ülök hajnali egykor gépelek a laptopon. De le akartam ezeket írni, amíg még megvolt az ihlet. Féltem, hogy ha holnap ülök le, már nem látnám így a dolgokat, vagy nem tudnám így ezzel a fílinggel leírni. Nnna... Már várom a kommenteiteket! :)
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 570 - Dátum: 2008.06.14. 18:56
Mikor már majdnem azt hittem, maga alá temet az a 60 tétel, amiket a humán tárgyakból meg kell tanulni (20 irodalom, 20 nyelvtan, 20 töri), kiderült, hogy Dragdának az összes megvan! Köszönet neki!
A nyomtató már benyalta őket, már csak nekem kell. :D
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 542 - Dátum: 2008.06.13. 13:58
Tegnap Kristóf körbeküldött egy köremail-t, amiben benne van, hogy ki mikor kerül sorra az osztályból. Azt tudtam eddig is, hogy a mi osztályunk fog először érettségizni, de ezen kívül semmit, úgyhogy kíváncsian néztem meg a mailt.
Na vajon ki lesz az első a sorban? :D Hát ki más, mint én! Hétfő reggel 8:00, vagyis az évfolyamból én leszek túl először az egészen. Ami egyrészt megnyugtató, másrészt meg nem - Horvi kiszámolta, hogy ha mind az 5 tárgyból csak egy tételt tanulunk meg, akkor annak az esélye, hogy pont azt húzzunk mindenből, egy a hatvanezerhez. :D Jó, mi?
Ma pedig elmentünk, és vettünk az osztálypénzből kávét meg innivalót, hogy legyen mit fogyasztania az osztálynak várakozás közben. Mit mondjak, nem fogok sokat enni-inni. :)
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 861 - Dátum: 2008.06.12. 14:21
Nos, a mai nap jó napnak indult: reggel 8-kor kezdődött a forgalmi vizsgám, ami SIKERÜLT végre! :) Tök jó, mert kicsit meg voltam rémülve, de végülis a végén fapofával közölte a vizsgabiztos, hogy "ön megfelelt...". A Lonka-hegy felé mentünk, ott egy ívben meg kellett fordulni, aztán a Domus előtt parkolni, végül a nyugati temető felé tettünk egy kört és vissza a közlekedési felügyeletre.
Aztán pedig elmentem a postára, hogy feladjam az elsősegélynyújtásos vizsgadíjas csekket (ráadásul kettőt is, mert azt is ki kell fizetni, amikor nem mentem el a vizságra...), aztán mentem ebből is vizsgázni. Ott ültem két órát, mire sorra kerültem, és késsssz... reméltem, hogy nem ugyanazzal a vén f...sszal hoz össze a sors, aki legutóbb beszivatott, de mégis. Azt a srácot, akivel együtt mentem be vizsgázni, azt pillanatok alatt meghúzta (nem jól rakta fel a gyerek a háromszögletű kendőt), utána meg velem kezdett el kötekedni. Vagyis annyira szőrszálhasogató genyó módon kérdezte a dolgokat, hogy még csak esélyem se legyen.
Például: "Hogyan ellenőrzi az ülő ember légzését?" erre én: "Megnézem, hogy emelkedik-süllyed-e a mellkasa." Erre ő: "Hogyan ellenőrzi az ülő ember légzését?"... Ezt még négyszer egymás után megkérdezte, míg végül rájöttem, hogy azt akarja, hogy konkrétan milyen szemszögből kell megnézni a szerencsétlen sérültet. Aztán: ellenőrzöm a keringését a nyaki ütőéren. Erre ő: "Ilyen pozícióban még én sem tudnám ellenőrizni." Mér bazzeg, akkor nem ver az ütőere...?
Végül is ez a rész megvolt nagy nehezen, aztán a bukósisak eltávolítása jött. Az első kérdés: "Mikor szabad az eszméletlen motoros bukósisakját eltávolítani?" Erre persze azt mondtam, "Amikor feltétlen szükséges." Ez meg nem volt elég, a végén kiderült, hogy az lett volna a megoldás, hogy "Csak akkor, ha a sérült szájából hányadék vagy vér folyik, egyébként tilos."
ENNYI. Kész. A matek emelt szint ehhez képest egy nulla volt. Még sosem kellett úgy vizsgáznom, hogy 100% lett volna a követelmény.
(Megjegyzem, ugyanez a faszi az előttem levő két jó csajt átengedte... Pedig aztán ők se tudták jobban...)
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 670 - Dátum: 2008.06.06. 17:31
Ma végre túlestem az emelt szintű szóbeli matek érettségin... Kicsit vegyes érzés, mert bár jobbat szerettem volna, sokkal rosszabbul is sikerülhetett volna. :P
Kihúztam egy olyan tételt, aminek a címe az volt, hogy "Egybevágósági transzformációk. Szimmetrikus sokszögek." Elég gagyi téma, de azért összeszedtem róla, amit lehetett... kitaláltam két tételt is hozzá, amiket bizonyítottam... de a feladat, amit meg kellett oldani... az kifogott rajtam. (Olyan szerkesztési szar, amit már évek óta nem csináltam.)
Ha minden igaz, 25/35 pontom lett, szóval nincs veszve semmi. A 98 pontos írásbelivel együtt most összesen 123/150 pontom van, ami pontosan 82%-ot jelent, vagyis még így is több, mint amire szükségem van! :)
Tovább... »