Téma: ASP.NET
Minden, ami az ASP.NET-et és lelkivilágát érinti. "Cutting-edge" megoldások, gondolatok, providerek, ezazamaz.
Az alábbiakban láthatod az ehhez a témához tartozó összes bejegyzést, időrendben visszafelé.
Ha kíváncsi vagy az egyik bejegyzésre részletesen, kattints annak címére, vagy az alatta levő linkek valamelyikére!
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 108 - Dátum: 2009. 11. 07. 23:59
Üdvözlök mindenkit ismét!
Úgy döntöttem, elég régóta érik bennem az egész gondolatcsokor, hogy egy kis előzetest közöljek róla itt, a blogon az embereknek.
Azt mindenki tudja, hogy honlapok fejlesztésével foglalkozom. Aki esetleg közelebbről is ismer, azt is tudja, hogy sosem elégszem meg azzal, ami van, mindig valami újat szeretnék alkotni. Egy ideje dolgozom egy rendszeren, amit az eddigiekben körülbelül minden második héten gyökeresen terveztem újra gondolatban. Bizonyos dolgok még hiányoznak, illetve átgondolást igényelnek, de úgy érzem, az alapelveket elárulhatom.
Persze a „SunLight” inkább afféle kódnév, mint végleges név, de egyelőre így hivatkozunk rá. Majd meglátjuk. Egyelőre ez a név egyszerű és beszédes.
Tehát mi ez, és mire tudod használni?
A SunLight egy webes keretrendszer, ami azt jelenti, hogy a segítségéven nagyon könnyen és nagyon gyorsan lehet majd honlapokat felépíteni. Ha készen lesz, egy olyan oldalt, mint ez a blog, körülbelül 5 percig tart majd összerakni vele.
Az alapelv az, hogy az oldalak felépítését úgy kezeli, mint egy puzzle-t, vagyis tetszőleges számú oldalt készíthetsz, amiket aztán különféle darabokból lehet majd felépíteni. Lesznek benne előre definiált beállítások is, amikkel baromi gyorsan lehet majd a legelterjedtebb struktúrákat (blog, személyes oldal, galéria, és ilyenek) megvalósítani. Az olyan dolgokat, mint a felhasználói bejelentkezés, regisztráció, alapból támogatni fogja.
Miért jobb, mint a már meglévő 73452345-féle CMS?
Azért, mert rendkívül gyorsan és kényelmesen lehet vele dolgozni. Alapvetően annyi, hogy lemásolod a szükséges fájlokat (a rendszernek azokat a részeit, amik kellenek), elkészíted az oldalad megjelenését HTML sablonokként, utána elindítod az alkalmazást, beállítod az alapvető dolgokat rajta, és már mehet is! Programozási ismeret nem, vagy csak alapvető, lesz majd szükséges hozzá.
Ezen kívül, ha további advanced funkcionalitás kell, a SunLight komponenseit simán lecserélheted, kibővítheted. Az egész tényleg olyan lesz, mint egy puzzle. Ami kell belőle, azt használhatod, ami nem, ahelyett mindig tehetsz bele új dolgokat.
Mikor próbálhatod ki?
Természetesen akkor, amikor elkészül, amiről pedig - természetesen - nem tudok bővebb infókkal szolgálni. Nagy vonalakban megrajzoltam már a dolog körvonalait, viszont még vannak kidolgozásra váró részletek.
Röviden ennyit mára. Valamikor a jövő héten jelentkezem még, és bővebben írok róla. Legközelebb arról lesz szó, hogy milyen technológiát és hogyan használok hozzá, illetve, hogy hogyan lehet majd használni.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 111 - Dátum: 2009. 10. 02. 1:29
És igen, már megint itt ülök hajnalban gép előtt, pedig tudom, hogy nem kéne, tudom, hogy ki kéne magam pihennem, satöbbi, satöbbi. Rendben, viszont előbb írnék róla egy kicsit, hogy miért. A válasz nem más, mint az, hogy a portálrendszeremen dolgozom. A kérdés jogos: "WTF?"
Gondolom egyeseknek a "portál", mint fogalom semmit sem jelent. Így aztán most megvilágosítom őket! Röviden (mert hosszan senkit se érdekel úgyse): portálnak nevezzük azokat a honlapokat, amik valamilyen rendezett tartalmat jelenítenek meg. Nyilván minden portál mögött van valamilyen szoftver, ami működteti: éééss.. voilá! Ezt nevezzük portálrendszernek, és egy ilyenen dolgozom én is.
Augusztus vége felé érkezett az isteni szikra, és azóta elkezdtem kicsit komolyabban foglalkozni vele a szabadidőmben. Ez egy "lightweight", azaz pehelysúlyú és könnyen kezelhető, de mégis nagy tudású rendszer lesz.
Már kitaláltad, és jól: ez fogja majd vezérelni az oden.hu és venemo.net oldalakat is. Természetesen a mostani blogmotort is leváltja majd.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 136 - Dátum: 2009. 09. 04. 20:45
Röhejes. Itt ülök a munkahelyemen este háromnegyed kilenckor, és ennek ellenére ma még semmit, azaz SEMMIT nem haladtam a munkával. Bejelentem, hogy utálom a Sense/Net-et, mert nem tudok vele kreatívan dolgozni, sőt, leginkább sehogy. Nem nekem való. Egyész nap mindenféle hülyeségek után futkostam, és kivagyok, de mégsincs kedvem hazamenni. Egyszerűen nem tudnék hétfőn odaállni Peti elé, és azt mondani, hogy bizony nem haladtam SEMMIT, nem tartok SEHOL, és áááá... Szóval itt ülök, és várom, hogy a dolgok megoldják önmagukat, ami nem fog bekövetkezni.
Íme a mai nap: reggel egy kis kitérő a bankba (ami, meglepő módon, ELLENKEZŐ irányban van, mint a munkahelyem), szóval alapból késtem, de hát mégse tarthatom a pénzemet a kispárna alatt...
Szóval odaértem, oké, lássuk az íméleket, meg minden. Kiszelektáltam az összes ímélt, amit az elmúlt 3 évben kaptam, javítottam bugokat a portálban, reggeliztem, ebédeltem, mittudomén. Utána elmentem a terás vinyóért, amit öcsémmel vettünk. Az van ráírva: "Recommended for surveillance video recording." :D Vagyis, megfigyelőkamerákhoz ajánják. :D LoL... Na ezután meg szépen elvoltam itt, vagy nyócan írtak emesenen is, meg még kellett töltögeni a BME-nek az aktuális bürökratikus akármijét, amit utálok, mert nem szeretem az ilyen szar igazolásokat, meg papírokat. Ez van.
Végülis eljutottam idáig, hogy rájöttem, hogy ma nem készültem el semmivel sem, és ááá... arra is rájöttem a napokban, hogy jól jártam, hogy nem infós akartam lenni sose. Ipari szinten űzni a fejlesztést rendesen butítja az embert, főleg, hogy SENKI SEMMIT nem bír megcsinálni normálisan. Nem a kollégáimról beszélek most, mert ők jó minőségű kódot csinálnak az idő 90%-ában, hanem elsősorban a Sense/Net nevű szar alkotóira, a jqTransform alkotóira (igen, BELE KELLETT JAVÍTANOM ABBA IS), és arra az idiótára, aki a NetType xhtml+css kódját összehegesztette valamikor fél évvel ezelőtt. Nekem meg csak ki lett adva, hogy "tedd rendbe". Hát kösssz. Ja, és tegnapra csináld meg lehetőleg, de ha nagyon időigényes, van rá egy heted is, hogy összehozd... Lol. Na mindegy, evvan.
A másik: UTÁLOM az IT iparban, hogy ha valami normálisat akarsz, akkor magadnak kell megcsinálnod. Mert senki más nem fogja tudni pont olyanra, amilyen neked kell, vagy pedig pont arra nem lesz jó, vagy pont azon esik szét, satöbbi, satöbbi... Lehet, hogy egyszer részletezem majd. Ez van.
Legalább kiírtam magamból.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 271 - Dátum: 2009. 04. 22. 0:22
Mai munkám gyümölcse inkább látványos, mintsem hasznos. Persze azért haszna is van. Biztosan észrevetted a lap jobb felső sarkában, hogy csináltam egy kis pici naptárat. Ez szépen kiemeli, hogy melyik hónapban mikor került új bejegyzés a blogba, rá lehet klikkelni, és az archívum megfelelő pontjára visz. A kis nyilakkal a hónap neve mellett lehet lapozgatni, ehhez ASP.NET AJAXot használ. Régóta akartam már egy ilyet, mert kíváncsi voltam, hogyan is működhet. :)
A másik: a belépő és a kereső gombot lecseréltem egy kis grafikára, hogy jobban nézzen ki. Lényegében ennyi.
SZERK. Időközben a naptárral felmerült gondokat és az IE6 alatti galibát megoldottam. Továbbra sem sikerült azonban rávenni az IE6ot, hogy a kép mögötti sötét csíkot is odategye, valamint, hogy a naptárral a megjelenítésen kívül bármit is kezdjen. Mindenesetre örülök neki, hogy nem tette tönkre a megjelenést. Egyébként az általa megvalósított funkcionalitás IE6 alatt is és egyébként is enélkül is elérhető maradt az archívum menüvel.
És a másik: Visszakerült az oldalra a régi JavaScriptes menüeffekt, apróbb csiszolással! Fantasztikusan remek, nem igaz? Ki lehet próbálgatni, ha az "Archívum" és "Témák" menüpontokra viszed az egeret.
Ezen kívül írtam egy kis dumát a "További információ" részbe is. Nem mintha olyan sűrűn akarná olvasni majd bárki is. :P
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 175 - Dátum: 2009. 04. 20. 23:21
A mai napon a blog ismét egy apró, de kényelmes funkcióval bővült. Ez a következő: Ha kommentelsz, és a kommentbe url-t teszel, akkor annak a helyére automatikusan linket illeszt be. Érdekes, nem?
Kérdezhetnéd, hogyan csináltam. Nos, ez elég egyszerű. Megtaláltam az a regular expression-t, ami bármilyen URL-t bevesz, és ennek a segítségével már gyerekjáték lecserélgetni. Chris Fryer blogja segített megfejteni a titkot, én egy kicsit tovább fejlesztettem és kombináltam az ő kódját. Íme:
([A-Za-z]{3,9})://([%-;:&=\+\$,\w]+@{1})?([-A-Za-z0-9\.]+)+:?(\d+)?((/[-\+~%/\.\w]+)?/?([&?][-\+=&;%@\.\w]+)?(#[\w]+)?)?
Ez egyébként bevesz szinte mindent, a név-jelszóval ellátott FTP-címektől a https-en át a @-ot tartalmazó extrém gagyiságokig. (Néha kissé engedékeny.)
Ha van kedvetek, tesztelgessétek a kommentekben. :D
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 149 - Dátum: 2009. 03. 25. 11:01
Szép jó reggelt.
Régóta bosszantott, hogy ha itt a blogon a bejelentkező panelen beírom a nevem-jelszavam, és ütöttem egy entert, nem igazán történt semmi sem, mert mivel a keresés az első gomb a lapon, úgy vette, hogy arra nyomtam...
Ezen a blogon találtam rá a dolog megoldására. Most már szépen megy is.
Tovább... »
Hozzászólás:
Eddig 0
Témák:
ASP.NET
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 367 - Dátum: 2008. 11. 07. 1:06
Biztosan láttatok már olyan honlapokat, amiken jó sok cikk vagy bejegyzés vagy akármi van, és mikor valamelyikre kattintasz, a címsorban valamilyen fájl, egy kérdőjel, valami ID és egy ormótlan szám jelenik meg. Másutt meg elegánsan a bejegyzés címe.
Ez utóbbiakat hívják beszédes url-nek. Praktikusak, mert könnyebb őket megjegyezni, jobban néznek ki, és ha a böngésződ előzményei között keresel valami félig elfelejtett dolgot, könnyebb megtalálni. És persze nagyobb kihívást is jelent megvalósítani őket.
A dolog nagyon érdekes. Sokféle megoldásról olvastam már, viszont ugye nem szeretek koppintani, így magam akartam írni egy ilyet. Ehhez nyilván kell egy HttpModule, ami a request-eket nézegeti, és ha olyan (képzeletbeli) fájlnevet talál, ami megfelel egy bejegyzésnek, akkor szépen átírja az url-t RewritePath-szal, hogy jó legyen. És kész.
Ezután arra gondoltam, hogy valami általánosabb megoldásra lenne szükségem. Mi van, ha azt szeretném, ha a modul később nem csak blogbejegyzések címeit írogatná át, hanem mást is? Ebből rögtön következik, hogy nemcsak egyféle fájlnévre kell átirányítania mindent, és a többi.
Létrehoztam egy interfészt, aminek két tulajdonsága van: cím és ID, ez tulajdonképpen reprezentálhat bármit, aminek értelme van url-t átírni, és a csoportosításukra egy osztályt, ami ilyenekből egy listát tartalmaz, meg információt arról, hogy milyen "képzeletbeli mappában" legyenek ezek, és milyen fájlnévre kell őket átirányítani. És kész. Gyakorlatilag innentől ezt az alig 100 soros cuccot már lehet használni bármilyen hasonló célra.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 296 - Dátum: 2008. 11. 06. 22:19
No igen. Egyetlen szoftver sem hibamentes, és bizony találtam is a minap egy eléggé érdekes bugot az ASP.NET-ben.
Ezen a Microsoft Connect oldalon már 2006-ban jelezte valaki a hibát, de "kompatibilitási okokból" magasról sz@rtak rá, hogy kijavítsák.
Arról van szó, hogy ha a HyperLink web vezérlőnek megadunk egy ImageUrl-t, hogy képet is jelenítsen meg, és ezután valamilyen okból RewritePath-hal url átírást csinálunk (például, hogy beszédes url-t valósítsunk meg), akkor a HyperLink megbolondul, és rosszul rendereli az url-t, aminek során nem lesz ott a kép. Egyébként ezen az oldalon korrektül leírják az egészet, sőt, Reflectorral azt is megtalálták, hogy hol a hiba a renderelésben, és csináltak is egy jóképű Control Adaptert, amivel korrektül ki lehet javítani.
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 323 - Dátum: 2008. 07. 04. 3:13
Végre sikerült elkészítenem ezt az oldalt is. :) Mindenkit, aki olvassa ezt a blogot, megkérnék, hogy nézze meg a lapot, aztán írjon nekem ide egy kis véleményt róla! Minden építő és kreatív hozzászólásnak örülök. (A nem ilyeneken meg csak röhögök.)
Szóval. Maga az oldal Krys hathatós segítségével készült, aki időt és energiát nem sajnálva tanácsaival és javaslataival segített minden egyes apró szösszenet megcsinálni a dizájnban. Nélküle nem lenne ilyen szép.
Az Életreform egyébként az egyik korábbi munkám, a Citromsuli ASP.NET-ben megírt motorját használja, néhány (10 percet igénybevett) apró javítással, módosítással. Nem az igazi, de evvan.
Megfigyelhető, hogy az oldal PNG képeket és áttetszőséget használ az effektekhez. Azonban az IE6 ezeket nem szereti. Erre itt van a megoldás. :) Egy aprócska JavaScript-ről van szó, ami AlphaImageLoader-t tesz az elemek filterei közé. (Meglehetősen szabványtalan, ezért csak az IE6-ot részesítem ebben a kegyben.)
Mégegyszer a link: http://www.eletreformtabor.hu. Bátrabbak ékezetesen is kipróbálhatják, úgy is működik! (Természetesen nem IE6 alatt...)
Tovább... »
Írta: Venemo - Eddig megnézve: 345 - Dátum: 2008. 06. 07. 19:03
Elkészültem a blog RSS generátorával, és ki is próbáltam: feliratkoztam a saját RSS-emre. (Ez ugye még nem beteges? :D)
A működése egyébként elég egyszerű: három osztályból áll, ezek az RssFeed, RssItem, RssElement.
A legalapvetőbb az RssElement, ez egy darab xml-elemet jelképez, ilyeneket tartalmaz az RssItem (az egyes hírek tulajdonságaiként, amiket ugye xml elemekkel írunk le), és az RssFeed is (a hírcsatorna tulajdonságaihoz). Ezen kívül az RssFeed-nek ugye van egy List<RssItem> típusú listája, amiben az egyes híreket tartalmazza. A honlap pedig létehoz egy ilyen RssFeed objektumot, megtölti RssItem-ekkel, aztán pedig meghívja a RenderXml() metódusát, ami meghívja az RssItem-ek RenderXml()-jét, ami pedig az RssElement RenderXml()-jét, így egymásba rakosgatja az xml elemeket, és kész is.
Jó, mi? :P
Egyébként az RSS-ről itt lehet többet olvasni.
Tovább... »