2010. január - Archívum

Az alábbiakban láthatod az összes bejegyzést a következő időszakból: 2010. január, dátum és idő szerint csökkenő sorrendben.

Kereséshez a jobb felső sarokban levő gyorskeresőbe írd, amit keresni szeretnél, és kattints a mellette levő gombra!

#101 Megvolt a századik is! - 2010. 01. 18. 23:34

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 266 - Dátum: 2010. 01. 18. 23:34

Hát igen, eljött ez a pillanat is. Ez már a százegyedik blogbejegyzés, amit ide produkáltam. Ahhoz képest, hogy eleinte még egyáltalán nem volt szimpatikus a blogírás, ez szerintem nagy szó. Eredetileg maga a blog is csak azért indult, hogy lássam, hogyan is kell egy ilyen ASP.NET alkalmazást összerakni, aztán ez lett belőle... Vigyor

Persze az eredeti buta bloghoz képest ez a mostani már egy húszmilliószor fejlesztett változat - var RSS, lehet kommentelni, üzeneteket küldeni, keresni, szöveget formázni kényelmesen, és mindenféle ilyen fincsi dolgot csinálni.

Most azonban arról szeretnék írni, mi várható a közeljövőben.

Először is, megdöbbentett, hogy Oden befejezte a saját blogját. Erről már sokkal korábban szerettem volna írni, de valahogy sose éreztem az erőt magamban ahhoz, ami egy ilyen komoly dologhoz kell. Egyszerűen bánt, hogy az egyik legjobb barátom, aki nem mellesleg több olvasót tudott a blogjára vonzani, mint én (és a blogmotor egyetlen felhasználója rajtam kívül a Földön), mégis abbahagyta! Rosszall Csak úgy... abbahagyta. Sírós Oden maga azt mondta, hogy eredetileg egy szakmai blogot akart, amit geekek tömkelege látogat, és csalódott, mivel nem ez lett a vége, de szerintem mégiscsak jópofa dolgokat írt. És ez az egész engem is elgondolkoztatott arról, hogy vajon van-e értelme a saját blogomnak, illetve, hogy miről is kéne írnom a továbbiakban.

A sok fejtörés után arra jutottam, hogy ahogy a SunLight közelebb halad az elkészüléshez, készítek egy új változatot a blogból ASP.NET MVC alapokon, csak hogy megismerjem azt a technológiát is, és egy új dizájn után újult erővel folytatom a blogolást.

A másik jelentős dolog: lesz egy angol nyelvű fejlesztői blogom, amit a fentiekben írt változással egy időben indítok majd be. Lesznek még érdekes dolgok a házam táján, de egyelőre ez az, amit nektek tudnotok kell. Vigyor

Újévi fogadalmaim között szerepel, hogy minden héten készítek egy mini-projektet, úgyhogy valahol lesz egy ezzel kapcsolatos site is, ahol ennek a küzdelemnek az eredményeit fogom közzé tenni, cikkekkel együtt.

Ha valakinek van valami konkrét ötlete, elképzelése, vagy javaslata arról, hogy miről írjak, várom. Kacsintás

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 0 Témák: Események, Személyes

#100 Fujitsu Amilo Pi 3560 – Első gondolatok - 2010. 01. 14. 23:21

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 1085 - Dátum: 2010. 01. 14. 23:21

Elsőként pár hónapja, a Logouton levő egyik cikkben találkoztam a címben említett géppel. Szimpatikus volt, kicsit utánaolvastam, tetszett! Aztán pedig mikor most, egy kicsit később azon kezdtem el gondolkodni, hogy szükségem lenne egy új gépre – az előző kicsit lassú volt már az igényeimhez, és az Intel által gyártott videokártya egyre kevésbé tetszett –, egy kis fontolgatás után úgy döntöttem, hogy ezt választom. (Ezen a hirdetésen találni a legolcsóbb ajánlatot, én is innen rendeltem.) Most, hogy kezdek vele ismerkedni, arra gondoltam, megosztom veletek első gondoltataimat a géppel kapcsolatban. (Rengeteg kép, és egy angol review van ezen az oldalon.)

Ha ilyen vagy hasonló kategóriájú gép vásárlásán töröd a fejed, remélem, segít majd ez a kis írás. Vigyor

Nos, tehát. Én a 15,6”-os verziót választottam, oprendszer nélkül, Intel Pentium T4300-as procival. A "Pentium" név egyébként megtévesztő, mert valójában ez inkább a Core 2 család rokona. (Egyébként ez volt az egyetlen opció a linkelt hirdetésben, a legtöbb boltban pedig 20k-val drágábban árulják így is.)  Azt tudni kell róla, hogy mindegyik kiadáshoz GeForce GT 240M videokártya jár, tehát a gép fő attrakciója így is teljesen rendben van. Ma érkezett a csomag. Közepes méretű doboz, benne a gép, számla, garijegy, néhány útmutató, töltő, semmi extra. Az első benyomás: a gép külső fedelén nagyon elegáns a gyártó logója, a belsejében pedig kis mintákat találunk. A gépet bekapcsolva egy kedves „Operating system not found” üzenet fogad minket.

Semmi gáz, elő az MSDNAA-s 64 bites Windows 7-tel, és hajrá! Nekem a kb. 15 perc alatt feltette magát. Hajrá, vadásszunk drivereket! Vezetékes netkapcsolat nem volt kéznél, így másik gép segítségével lerántottam a netről a WiFi adapter driverét, és láss csodát, megy minden, mint a karikacsapás! Elsőként BIOS frissítés. (Az mindig jó.) A videokártyán (és a WiFi adapteren) kívül a Windows minden eszközt tudott kezelni alapból is, de érdemes leszedni a saját különbejáratú drivereket a Fujitsu oldaláról a többihez is, mert mindegyik ad egy kis pluszt. (Fn-billentyűkombinációk támogatása, például.) Az OSD utility-jüket is érdemes leszedni, mert akkor szép vizuális visszajelzéseket is kaphatunk, ha az Fn+valamit megnyomtuk.

Fontos megemlíteni, hogy bár az Nvidia saját drivere is kiválóan kezeli a videokártyát, érdemes mégis a gyártó oldalán levőt letölteni, mert a képernyő fényerejét szabályzó billentyűkombinációk (Fn+F8 és Fn+F9) csak ezzel működnek együtt. (És kicsit mintha szebb színt adna így a képernyő.) Nem relevánsan régebbi a verziószáma, ezért semmi szívfájdalom nincs. Az EVE Online-t stabil 60 FPSsel futtatja max grafikán, max effektekkel, plusz manuálisan beállított 8-szoros élsimítással. Nyammmm. Vigyor Ráadásul megtudtam, hogy több is lehetne ez, csak a külső képernyőm frekvenciájához igazítja a V-Sync. (Most hasonlítsátok össze ezt az előző gépem 10-15 FPSével mingrafikán...) Full HD-ben az élsimítást levettem „csak” négyszeresre, és láss csodát, ott meg 40 FPS-sel ment!

Leírom azt a pár szokatlan dolgot is, amit eddig tapasztaltam. A képernyő jó, fényesebb a szokásosnál, de a fekete színnél látványosan tükröződik. A billentyűzet jól kezelhető, de úgyis van elég hely a gépen, lehetne kicsit szellősebb is. Illetve azt a pár gombot, ami tipikusan egy notebook-billentyűzet jobb felén vannak, nem biztos, hogy jó ötlet volt az F-billentyűk sorába kombinálni. (Ezen kívül csak a touchpad driver draglock-autorelease funkciója hiányzik.) Ez mind könnyen megszokható.

Ami nagyon pozitív: a gép nagyon szép. A külső fedele a szokásos fényes fekete cucc, ami szépen összevonzza az újlenyomatokat, de legalább egy kellemes logó van rajta. (Legalábbis szerinem jól mutat.) A belső fehér rész is fényes, de valahogy nem vonzza a koszt olyan látványosan, tehát teljesen jól használható. A Ctrl és az Fn szerencsére jó helyen vannak. Vigyor Kapunk Fn-billentyűkombinációt a WiFi-Bluetooth be-ki kapcsolgatására (külön-külön), hangerőnövelésre-csökkentésre, némításra, touchpad be-ki kapcsolására, webkam be-ki kapcsolására, fényerőnövelésre-csökkentésre, ventillátor be-ki kapcsolására, és sleep módra. (Ezeken kívül van egy, ami szerintem a külső képernyők csatlakoztatására van, de az megy magától is.) Kiemelném, hogy nincs külön kapcsoló az előbb említett funkciókra a gépen. Érdekes, hogy a LEDek közt nincs HDD-aktivitás jelző.

A csatlakozók a szokásosak, memóriakártya-olvasót is kapunk, de egyeseknek kevés lehet a két USB-port 3 USB port van rajta, ebből az egyik egy USB/E-SATA kombó, ahogy Joci a hozzászólásában leírta.

Ezeket talán hasznosnak találja majd, aki egy ilyet venne. Természetesen a Windows és a driverek után jöttek a szokásos kis segédprogramok, amiket mindig elsőnek teszek fel, ha egy friss gépet telepítek. Egyszer majd lesz egy bejegyzésem ezekről is. Vigyor

Persze felmerül a kérdés, hogy mi lesz a régi gépemmel? Természetesen kiteszem a Vaterára, lesz link róla. Nagyon jó kis gép, de sajnos 3-4 fejlesztőkörnyezet, 20 weboldal, a szokásos fejlesztői sallangok (SQL szerver + IIS) futtatása egyszerre már kissé lassan megy rajta. Mindenesetre ha átlagos használatra, nembrutális fejlesztésre, vagy egyszerűbb játékokra kell, akkor tudom ajánlani, mert én nagyon szerettem!

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 10 (Legújabb: Laci, 2010. 06. 27.) Témák: Gondolatok, Tech, Vélemény

#99 2010: Jó év lesz! - 2010. 01. 10. 21:25

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 221 - Dátum: 2010. 01. 10. 21:25

Régen nem írtam már a blogba. Több, mint egy hónapig még csak rá sem hederítettem, és be sem írtam a böngészőmbe a http://blog.venemo.net címet. Pedig nagyonis kellett volna! Történtek dolgok rendesen, de valahogy mindig volt éppen fontosabb dolog, mint írni a blogba. Pedig milyen kár, lett volna mit írni bőven.

Projektünk, a NetType nemsokára a kiadásra jelölt státuszba lép. Nyár vége óta rendesen bugmentesítettük az egészet, vállt vállnak vetve végigizzadtuk az időt, hogy legyen belőle valami. Lett is. Az oldalon elérhető demó verziót kéretik mindenkinek kipróbálni! A majmos játékot különösen. Vigyor A kollégáimmal mindent elkövettünk, hogy jól működjön, én pedig ezen felül azért is küzdöttem, hogy jól nézzen ki.

Apropó, jól nézzen ki... Mostanában ismét kezd rajtam elhatalmasodni a web designer beütés, rendeltem néhány könyvet a SitePointtól a témában, olvasom a Smashing Magazine-t is, és IGEN, megvettem a híres Smashing Book-ot is!

Szóval van némi kis könnyű olvasmányom, és azt kell, hogy mondjam, érdekel is a téma.

Számíthattok rá, hogy nemsokára lesz egy kis újratervezés-rendezgetés a blogom háza táján, és ígérem, 2010-ben újjult erővel fogom folytatni a blogolást is!

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 2 (Legújabb: Venemo, 2010. 01. 16.) Témák: Design, Események, Gondolatok, Munka
by Venemo.net

© Venemo, 2009 | Design 2009.03.31 | Engine 2009.10.07
by Venemo.net | on HostingAbc