2009. április - Archívum

Az alábbiakban láthatod az összes bejegyzést a következő időszakból: 2009. április, dátum és idő szerint csökkenő sorrendben.

Kereséshez a jobb felső sarokban levő gyorskeresőbe írd, amit keresni szeretnél, és kattints a mellette levő gombra!

#63 Naptár, és remek újdonságok - 2009. 04. 22. 0:22

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 373 - Dátum: 2009. 04. 22. 0:22

Mai munkám gyümölcse inkább látványos, mintsem hasznos. Persze azért haszna is van. Biztosan észrevetted a lap jobb felső sarkában, hogy csináltam egy kis pici naptárat. Ez szépen kiemeli, hogy melyik hónapban mikor került új bejegyzés a blogba, rá lehet klikkelni, és az archívum megfelelő pontjára visz. A kis nyilakkal a hónap neve mellett lehet lapozgatni, ehhez ASP.NET AJAXot használ. Régóta akartam már egy ilyet, mert kíváncsi voltam, hogyan is működhet. :)

A másik: a belépő és a kereső gombot lecseréltem egy kis grafikára, hogy jobban nézzen ki. Lényegében ennyi.

SZERK. Időközben a naptárral felmerült gondokat és az IE6 alatti galibát megoldottam. Továbbra sem sikerült azonban rávenni az IE6ot, hogy a kép mögötti sötét csíkot is odategye, valamint, hogy a naptárral a megjelenítésen kívül bármit is kezdjen. Mindenesetre örülök neki, hogy nem tette tönkre a megjelenést. Egyébként az általa megvalósított funkcionalitás IE6 alatt is és egyébként is enélkül is elérhető maradt az archívum menüvel.

És a másik: Visszakerült az oldalra a régi JavaScriptes menüeffekt, apróbb csiszolással! Fantasztikusan remek, nem igaz? Ki lehet próbálgatni, ha az "Archívum" és "Témák" menüpontokra viszed az egeret.

Ezen kívül írtam egy kis dumát a "További információ" részbe is. Nem mintha olyan sűrűn akarná olvasni majd bárki is. :P

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 4 (Legújabb: cicafej, 2009. 07. 02.) Témák: ASP.NET, JavaScript, Webprogramozás

#62 Fizika 2.ZH - 2009. 04. 21. 0:06

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 286 - Dátum: 2009. 04. 21. 0:06

Mindenkinek, aki élőben rákérdezett, azt mondtam, hogy inkább nem nyilatkoznék a ma délutáni fizika ZH-m eredményéről, ide azért írok valamit róla. Már csak azért is, mert kiváló példája annak, hogy hogyan lehet valamit kitűnen elrontani.

Az volt a gond, hogy a ZH-n egyetlen képlet sem jutott az eszembe. De tényleg. Se azok, amiket előtte délután ismételtem át, se azok, amiket Kristóffal néztünk át, sem pedig amiket már rég tudnom kellene középiskolából. Ciki, na.

De ezen kívül a mai napom is kreatív volt: a délelőttöt rendrakással és takarítással töltöttem, este pedig Ádámnak és Mezonak segítettem prog2ből. (Azért abban van valami, hogy villanyos vagyok, és nem egy infósnak én írom a háziját, nem? :D)

Ennyit mára. Szép napot!

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 2 (Legújabb: Venemo, 2009. 04. 21.) Témák: Események, Iskola

#61 Automatikus linkbeillesztés - 2009. 04. 20. 23:21

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 281 - Dátum: 2009. 04. 20. 23:21

A mai napon a blog ismét egy apró, de kényelmes funkcióval bővült. Ez a következő: Ha kommentelsz, és a kommentbe url-t teszel, akkor annak a helyére automatikusan linket illeszt be. Érdekes, nem?

Kérdezhetnéd, hogyan csináltam. Nos, ez elég egyszerű. Megtaláltam az a regular expression-t, ami bármilyen URL-t bevesz, és ennek a segítségével már gyerekjáték lecserélgetni. Chris Fryer blogja segített megfejteni a titkot, én egy kicsit tovább fejlesztettem és kombináltam az ő kódját. Íme:

([A-Za-z]{3,9})://([%-;:&=\+\$,\w]+@{1})?([-A-Za-z0-9\.]+)+:?(\d+)?((/[-\+~%/\.\w]+)?/?([&?][-\+=&;%@\.\w]+)?(#[\w]+)?)?

Ez egyébként bevesz szinte mindent, a név-jelszóval ellátott FTP-címektől a https-en át a @-ot tartalmazó extrém gagyiságokig. (Néha kissé engedékeny.)
Ha van kedvetek, tesztelgessétek a kommentekben. :D

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 1 (Legújabb: Venemo, 2009. 04. 21.) Témák: ASP.NET, Webprogramozás

#60 A 10. hét... - 2009. 04. 17. 12:27

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 250 - Dátum: 2009. 04. 17. 12:27

Bizony, ez már a 10. hét ebben a félévben, ami azt jelenti, hogy már csak egy hónapom maradt. Ha össze akarom szedni magam, akkor ennyi időm van rá.

Persze nem voltam tétlen most sem. Oden blogja kapott egy kis ajándék újrafényezést, aztán tanultam jelek és rendszereket (sajnos nem eleget), most fizikát fogok hétfőre, hétvégén pedig agykontrollra megyek. Kíváncsi is vagyok rá, milyen lesz.

Aztán átgondoltam azt is, mi kell még, hogy ez a blog pont olyan fasza legyen, amilyennek szeretném. Mindenképpen kell egy linktár, egy "elfelejtett jelszó" feature, meg az, hogy ha valaki url-t tesz a kommentjébe, azt automatikusan felismerje, és linkké alakítsa a rendszer. Meg szeretnék jelszósózást is bevezetni, hogy még jobb legyen. Meg persze a gombokat lecserélhetném valami szebb grafikára. Tulajdonképpen ha ez mind készen lesz, akkor lesz pont olyan okos a blog, amilyennek eredetileg terveztem. :)

Meg még agyaltam a napokban azon, hogy vajon hogyan csinálják azok, akiknek minden elsőre sikerül az egyetemen? Mikor Kristóffal beszélgettem a jelekről azt mondta, amíg nem érti meg, nem tágít. De talán ennél több is van benne. Ti mit gondoltok?

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 5 (Legújabb: Venemo, 2009. 04. 20.) Témák: Események

#59 Miért (nem) szeretjük a MÁV-ot? - 2009. 04. 15. 13:08

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 255 - Dátum: 2009. 04. 15. 13:08

Az előző néhány filozófikus bejegyzés után most egy utálkozó és fikázó fog következni. Mindenki ismeri a MÁV-ot, mindenki rákényszerül időnként, hogy utazzon velük. És szinte mindig késnek a vonatok. Alternatíva pedig nincs.

Tegnap reggel 9:31-kor indultam el Kaposvárról, és kb. fél egy lett, mire felértem Pestre. Az egészben az a legviccesebb, hogy a Budapest-Dombóvár távolságot általában 2 óra alatt teszik meg, de a Budapest-Kaposvár kb. három órára szokott kijönni. A jegyen az van, hogy ez összesen 200km. Vagyis megtesznek kb. 170km-t két óra alatt, aztán a maradék 30km-hez kell még egy óra. Fantasztikus. Ennél még a gőzmozdonyok idején is gyorsabban mentek a dolgok. Szóval... szépen feljődik a MÁV. És akkor a MÁV pénztárak előtti sorbanállásról még nem is beszéltem.

Azt viszont nem értem, hogyan engedhetik meg maguknak, hogy a főváros és az egyik megyeszékhely közti vonal ilyen szar legyen. (Talán az van emögött, hogy a kaposvári polgármester más párt tagja, mint amelyik kormányban van... ettől függetlenül szar és aljas dolognak tartom, hogy kicsesznek a lakossággal a vezetőség politikai beállítottsága miatt.)

És a másik: amikor az ember időre akar odaérni valahova, rendszeresen megakadályozzák ebben. Tegnap például egy prog kisZHról késtem le nekik köszönhetően. Szerencsére azért a gyakorlatvezetőm rendes volt, és megírhattam, amikor megérkeztem.

Van még egy dolog, ami zavar, bár ezt már Murphy törvényével is sokan megfogalmazták. Amikor a vonat indulása előtt fél órával ott vagyok a pályaudvaron, akkor mindig késik. Amikor pont egy perccel előtte érek oda, akkor meg az orrom előtt indul el... Jó, mi?

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 4 (Legújabb: Alkyr, 2009. 04. 17.) Témák: Vélemény

#58 Egy kis kíváncsiság - 2009. 04. 10. 1:32

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 299 - Dátum: 2009. 04. 10. 1:32

Úgy tűnik, hajnaltájt száll meg az ihlet, hogy papírra (képernyőre?) vessem ezeket a gondolatokat, amiket aztán ti is olvashattok.

Ma az ütött szöget a fejembe, hogy vajon hol tartok azon az úton, aminek a végén az leszek, amivé most válni szeretnék? (Hű, de ködös lett ez a mondat...) Szóval, hogy mikor leszek készen mindazzal, amit elkezdtem? Vagy mikor érek azoknak a dolgoknak a végére, amiket meg szeretnék csinálni? Mennyi van vissza belőlük? Erre persze csak akkor lehetne tudni a választ, ha meg tudnám jósolni a jövőt, amit (még? :P) nem tudok.

Legyünk kicsit konkrétabbak. Itt van ez az egyetem, amire járok. Itt van ez a blog, amit készítgetek. Ott van a holnapom, amit készítgetnék. Szűkítsük le a kérdést ezekre, hogy egzaktabbá váljék. Így már elég könnyű a válasz. Az egyetemből még rohadtul sok van hátra, a blog már majdnem teljesen készen van (lehet tippelni, mi nem működik benne), a honlapomat meg még lusta voltam befejezni... nem jutott rá elég idő, vagy energia, vagy mindkettő.

Erről eszembe jutott még valami. Miért van az, hogy belekezdek dolgokba (nem is kevés dologba), és egy idő után elfogy a lelkesedés? Erről Odennel is beszélgettünk valamelyik nap.

Érdekes dolog, hogy visszanézve néhány régebbi bejegyzést, van néhol néhány komment hónapokkal a megírás után is... Némelyiket olyanok írták, akikről fogalmam sincs, hogy kik.

Felvetődött bennem tehát, hogy vajon kik olvassák ezt a blogot? Egyáltalán olvassátok? (Főleg, hogy volt egy idő, amikor nagyon hanyagoltam.) Hehe. Nyilván minden jelentős politikus és filozófus engem olvas, hogy bekukkanthasson a gondolatvilágom mélységeibe, és minden webfejlesztő is, hogy ötleteket lopjon, de... (merthogy mindig van egy "de") kicsit konkrétabban jobban esne tudni. :)

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 4 (Legújabb: Venemo, 2009. 04. 11.) Témák: Gondolatok

#57 Mi a helyzet? He? - 2009. 04. 09. 2:00

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 256 - Dátum: 2009. 04. 09. 2:00

Általában amikor két ember, mondjuk két régi ismerős, találkozik, mindig felteszik egymásnak a kérdést, hogy "Hogy vagy?" vagy "Mi a helyzet?", hogy kimutassák, törődnek a másikkal. Legalábbis így tűnik. Valójában azért kérdezik, hogy úgy tűnjön, mintha érdekelné őket a másik, de persze nem kíváncsiak rá. A másik is tudja ezt, azonban - hiszen ő is pont így szokta -, nem bánja ezt, és egy rövid válasszal elintézi. Aztán már rohannak is tovább.

Lehet, hogy velem nem stimmel valami, de én nem ilyen vagyok. Ennél én őszintébb és kevésbé képmutató vagyok. Én csak akkor kérdezem meg, hogy vagy, ha tényleg érdekel, hogy hogy vagy. Bizony. Ha nem, akkor nem. Ha tőlem kérdezik, hogy vagyok, akkor meg elmondom a dolgaimat. Persze tudom, hogy aki kérdezi, az 90%ban nem kíváncsi rá, ezért rövidre fogom. De akkor meg minek kérdezik?

A másik fizikaórán vetődött fel. A fizikatanárom nehezményezte, hogy mostanában milyen sokan szarják le a fizikát, én meg belegondoltam abba, amit mondott. Itt élünk a mi kis technikai civilizációnkban, és vannak, akiket egyszerűen nem érdekel, hogy mi hogyan működik. Vajon bölcs dolog lenne, ha a halak nem tudnák, hogyan kell levegőt venniük a víz alatt? Nyilván nem. Sajnálom azokat az embereket, akik felkapcsolják a villanyt, és nem tudják, mitől lesz fény, vagy akik nem tudják, mitől hallja a másik, amit mondanak, amikor felhívják mobilon. De hát ez van.

Viszont ami félelmetes, az a tudatlanság. Ha valaki nem érti például azt, hogy mi a fizika értelme (márpedig nem az, amit 90%ban gondolnak, hogy az), akkor gondoljatok bele, hova süllyedhetünk. Mi lesz, ha a fizikát besorolják a többi filózófiai irányzat, a vudu meg a sámánizmus közé? Aztán éljen mindenki abban, amit hisz, persze, hisz demokrácia van.

Csak hogy NEM LEHET nem hinni a fizikában. Nem hiszel benne, hogy léteznek elektronok? Akkor mitől világít a villany? Mert valami istenség úgy akarta? Ugyan már...

Na ennyi mára, gyerekek. Szép napot.

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 7 (Legújabb: Venemo, 2009. 04. 10.) Témák: Gondolatok, Vélemény

#56 This is the way... - 2009. 04. 01. 22:49

Írta: Venemo - Eddig megnézve: 269 - Dátum: 2009. 04. 01. 22:49

A YouTube-on barangoltam egyszer, amikor rátaláltam erre a videóra: E-Type & The Poodles - Line of Fire, és egészen megtetszett.

Namost a The Poodlest már nyilván ismertem korábbról, és egészen jó zenét csinálnak. De az E-Type-ról még nem hallottam eddig, úgyhogy csináltam egy kis keresést.

A kedvenceim ezek lettek:
This is the way
Set the world on fire
Mára csak ennyit akartam megosztani a világgal. Meg persze azt, hogy Oden blogját új feature-rel bővítettem: listázza oldalt a legutóbbi kommenteket.

Tovább... »

Hozzászólás: Eddig 0 Témák: Vélemény
by Venemo.net

© Venemo, 2009 | Design 2009.03.31 | Engine 2009.10.07
by Venemo.net | on HostingAbc